"R"beszélgetés 2(28.fejezet)

Bocsánat a rövidsége miatt, de megígértem mára holnap folyt.köv .

"A kezdet hordozza az ígéretet,
De az elmúlás mondja az ítéletet.
Főnixként hamvadból ébredhet fel,
De újjászületned a belsődben kell."

-Tom, miért jöttél utánam?.-kérdeztem az ölében ülve szorosan hozzá bújva. Most is érezni lehetett a köztünk lévő szikrákat, ahogy az új begyével leheletfinoman cikázott a bőrömön, libabőrt hagyva maga után. Nehezemre esett koncentrálni a beszédre, de most muszáj volt nem a szexre gondolni. Bár be kell valljam, eszméletlenül kívántam, ahogy újai egyre közeledtek combon belső ívén nőiességemhez, majd vissza kalandoztak a térdemig.

-Mert, nem akartam, elengedni, azt a boldogságot, amit veled élhetek meg, melletted, végre az voltam, aki vagyok, leszámítva a legutóbbi éjszakánkat.-húzta grimaszra a száját. Arca elkomorult. Kezei is lehullottak rólam, felállt, engem is felállítva ezzel az öléből. Ahogy rágyújtott a cigijére, a füst hömpölyögve hagyta el a száját. Idegesen , önmarcangolóan festett.-Eve, kicsi, én nem tudom, hogy ezt hogy tudom, valaha is elfelejtettni veled, de mindent megteszek , hogy megbocsáss.

-Tom, sosem fogom elfelejteni és megérteni sem fogom soha, de megpróbálom a szívem legalsó zugába elrejteni és remélem idővel úgy el fog halványulni az az emlék, hogy nem fog majd minden egyes percben eszembe jutni. Az a tekintet és az a hang. Egyszer majd nem fog kísérteni.

Nem tudtam mi mást mondhatnék, mert tényleg nem tudom elfelejteni. Nem akarok nélküle lenni, mert igen is van valami vonzalom köztünk Lehet , hogy ez a szerelem, de én nem tudom, egyenlőre csak azt tudom, hgy kell nekem.

-Én mindent megteszek!

Magához húzott, ölelése és csókja most a biztonságot hívatott jelezni! Éreztem is, nem féltem tőle, tudtam, hogy nem bántana.

-Tom, miért utálod Robot annyira, azon kívül, hogy lefeküdtem vele?.-kérdeztem azt ami órák óta foglalkoztatott, hiszen úgy könyörgött szinte, hogy a közelébe se menjek, bár azért az hogy végig hallgatta, hogy szeretkezünk elég ok lenne a részéről.

-Mert mindent láttam, azért! Mert azt hittem bele pusztulok, hogy más karjaiban vergődsz a gyönyörtől, és mert ami a legjobban zavar, hogy ő tudta, hogy mi együtt vagyunk, de ez az utolsó, hogy egyáltalán Robról, hajlandó vagyok beszélni. Az a fickó egy igazi kis seggfej.

Tom olyan ingerült lett, hogy azt hittem felrobban a dühtől, de amit mondott az megdöbbentett.

-Mi az, hogy mindent láttál?.-kérdeztem kétségbe esve. Mert az egy dolog, hogy hallhatta, meg az is egy dolog, hogy tudta, de azt még a halálos ellenségemnek sem kívánom, hogy nézze végig, ahogy a kedvese mással szeretkezik.

-Nem jól csuktad be az ajtót.-jelentette ki, kőkemény arccal, a hangja semmilyen érzelmet nem tükrözött.

-De, hiszen mikor kijöttünk, akkor csukva volt.

Hisztérikusan bizonygattam. Nem az nem lehet, hogy végig nézte, ezt még neki sem kívánnám. Egyszerűen az képtelenség.

-Bobby csukta be! Egy darabig, csendben néztem, de amikor, .-tördelte a kezeit.-, de amikor.-kereste a szavakat. .-Szóval mikor, áh, képtelen vagyok finoman kifejezni! Szóval, amikor beléd hatolt, a kis előjátékotok után, te hangosan felsikítottál, én meg be akartam menni szétverni annak a köcsögnek a fejét, de Bobby gyorsabb volt és becsukta halkan az ajtót. Akkor még ment a buli, ti meg a zenétől semmit nem hallottatok.

Zokogva rogytam le a székre, basza meg, hát ez a pasi tényleg egy fakír. Ki az isten tudná végig nézni, azt, hogy a szeretett nőjét más tömködi, ilyen nincs. Bár így aztán Tom tényleg bebizonyította, hogy vezekel.

-Édes, de miért nem jöttél be, miért nem szedted le rólam?.-hüppögtem

-Mert akkor még a maradék esélyemet is eljátszottam volna, és csak azt bizonyítottam volna be, hogy egy dühöngő vadállat vagyok.Értsd meg, muszáj volt áldozatot hoznom érted.

-Csoda, hogy nem undorodsz tőle.-mosolyogtam el magam.-amikor ráeszméltem mit tettem, kb egy órán keresztül szó szerint hánytam magamtól. És ami azt illeti most is kell!.-és már rohantam is a fürdőbe.

Próbáltam Tomot kizavarni, de hajthatatlan volt, én görnyedtem a WC fölé, ő fogta a hajamat. Fogalmam sincs mi van velem, meg sem tudom mondani utoljára mikor hánytam. Talán még akkor mikor Zoé kicsi volt és hazahozott az oviból minden hülye vírust. 

-Jobban vagy?-kérdezte kedvesem, mikor már nagy sokára sikerült abba hagynom.

-Jól, csak most lehet hülyének nézel, de nem megyünk el kajálni valahova? Éhen halok!

-De, szedd rendbe magadat, aztán én is összekapom magam és már mehetünk is.-nevetett ki Tom.

Úgy voltam vele, hogy jobb is ha kimozdulunk eleget beszéltünk már a történtekről. Ideje élveznünk, hogy itt vagyunk együtt és egymásra koncentrálhatunk. Hiszen ha visszamegyek az Államokba, töménytelen feladat és munka vár rám!