Amikor minden megdöl(26.4/3 fejezet)

Reggel arra ébredek, hogy nyugtalanul forgolódik mellettem, gondolom fogalma sincs hol van, az a köcsög tegnap a rengeteg piára még füvet is adott neki. Csak egyszer kerüljön a szemem elé az a szemétláda, tuti leverem.

Eve halkan nyögdécsel és szöszmötöl. Hallom ahogy a telefonján nyomkodja a gombokat.

-Szia.- suttogom, nehogy megijesszem. A tegnapi állat tettem óta , minden egyes mozdulatomra figyelek. Nem akarom megrémiszteni. Be kell bizonyítsam , hogy az vagyok aki tegnap előtt voltam.

-Szia, halkan, erőtlenül beszél, gondolom még a hangja is fáj, a sok sérelemtől. Félve kérdezem meg azt is , hogy hány óra van. rettentően vigyázok, nehogy feldühítsem, nem élném túl, ha ismét megbántanám valamivel.

-Délután fél öt.- feleli kérdésemre, hangja már egy fokkal magabiztosabban cseng, ez engem is egy picit felvidít, agy amikor a ruháiért nyúl, elkapom a kezét és magamra húzom. Számat az övére tapasztom. Hirtelen kezdem el kényeztetni alsó ajkát, mire bebocsátást enged szájába, hogy csókoljuk és öleljük egymást.  Aztán észbe kapok, hogy megijeszthettem, óvatosan engedem el, ő meg feláll és mikor meglátom meztelen testén a kék-zöld foltokat , amiket tegnap én okoztam neki. Kiborulok. Térden állva könyörgök a bocsánatárét. Eve a tükörben bámulja a foltokat. Majd egyik kezét felém nyújtva segít fel a padlóról. Zokogok. Legszívesebben üvöltenék! Hogy tehettem ezt? Még mindig nem tudtam magamnak sem megmagyarázni, nem hogy Evenek.

-A szívemen sokkal nagyobb seb van, mint a testemen, az sokkal jobban fáj.-jelenti ki határozottan. Megint átveszi a jégkirálynő szerepét. Nincs időm válaszolni, mert csörög a mobilja.

Hallom, hogy Cattel beszél, közben én öltözködöm, azt is hallom, hogy kijelenti én is itt vagyok. Teszek egy utolsó kísérletet a békülésre, kérem, hogy ne menjen el, de hajthatatlan, időre van szüksége. Nem  vitatkozom, majd kiderítem, hova megy és utána megyek. Nem hagyom annyiban, de látom, hogy kimerült és most nem akarom tetőzni. Nehogy valami hülyeséget csináljon.

Tőlem sem áll messze, a gondolat, hogy felkössem magam egy fára a tetteim miatt, de az a véleményem, hogy a leggyávább cselekedet lenne az életemben, tehát elvetem az ötletet. Főleg azért, mert akkor még esélyem sem lenne, hogy megbocsásson, másrészt még talán azzal is csak fájdalmat okoznék. Lassan lemegyünk a többiekhez, de épp, hogy csak körbenézek már nincs sehol. 

Látom, hogy Cat jön vissza a bejárati ajtó felől és csóválja a fejét. Gondolom, az egész képtelen helyzeten, aminek mind részesei lettek miattunk.Mivel muszáj megtudnom, hogy Ev hova a bánatba utazhat bátorságot veszek és hozzá szólok. Félek , hogy leüvölti a hajamat, de nem így tesz.

-Cat, muszáj tudnom hova ment!.-hangom határozott, de mégis , a testem reagál a félelmeim miatt és összehúzom magam, mint egy kamasz akit épp fülön csíptek valami zsiványságon. A tisztes távolságot megtartom, mert Cattől még z is kitelik, hogy egy jó nagy maflást lekeverjen. A szemem sarkából látom, hogy a srácok nagyon jól mulatnak azon , hogy félek az előttem álló csöpp teremtménytől, de most nem érdekel, hogy rajtam mulatnak.

-Tom, nem tudom, hogy hova ment. Azt mondta, majd  felhív ha megérkezett. Meg valami olyasmit motyogott, hogy az első induló járatra vesz jegyet.- már nyúlnék a telefonért mikor Cat rám szól.

-Már felhívtam a repteret. Négy járat is indul egy időben két órán belül. Annyi kell neki, hogy kiérjen a reptérre. Szóval amíg nem hív, nem tudhatjuk, hova megy.

Megadóan elteszem a telefonom és felsóhajtok. Még egy jó ideig ott vagyok a klubban, elemezgetjük a srácokkal, hogy mekkora egy fasz vagyok. Ha nem mondanák, már magamtól is rájöttem volna, de hagyom had szidjanak megérdemlem. Ám mikor Cat megszólal mindannyian ledöbbenünk.

-Na azért , ahhoz, hogy ez történjen Eve is kellett. A műbalhéjával kihúzta a gyufát, te meg a félelmeidre így reagáltál. Nincs benne semmi meglepő, hogy kiakadtál a hisztijére, bár a módja az már tényleg a te hibád.

Mindannyian meglepetten pislogunk rá. Bobby ledöbben , hogy kedvese , ennyire igazságos próbál lenni. Bevallom nekem is jól esik, hogy nem csak én vagyok a ludas, a felelősség terhéből egy pár dekát most ezzel levett róla. De a tényeken ez sem változtat. Elbasztam! 

Az idő telik és nem történik semmi, fél óránként idegesítem Catet azzal, hogy van e már valami. De csak leüvölti a fejemet.

-Tom, megmondtam, hogy el fogom, mondani, de azt is elmondtam, hogy csak azért, mert szeretném őt boldognak látni, de ha nem veszel vissza egy kicsit, akkor úgy picsán rúglak, hogy csak csörög. Ne tombolj! A saját faszságod, hát viseld méltósággal a büntetést. Majd szólók, ha már tudom, hogy hol van.

Ezzel úgy ott hagyott mint eb a szarát! 
Ezután jobbnak láttam, ha máshol szenvedek. Meghagytam Bobbynak amint tudnak valamit szóljanak, majd hazamentem. 
Otthon elkezdtem összecsomagolni, hiszen, az első járattal menni is akartam utána, majd úgy döntöttem, kimegyek a reptérre, hogy nehogy lekéssek esetleg egy induló járatot. Kicsit groteszk volt, hogy ott dekkoltam, a testőreim nélkül a reptéren és azt sem tudtam hova megyek. Bár ha akartak volna sem ismeretek volna fel a rajongóim, hiszen a zombi semmi volt hozzám képest.

Egy kávézóban ücsörögtem, és azt vettem észre, hogy reggel van és folyamatosan az elmúlt pár órát pörgetem magamban le. Ahogy összeveszünk, ahogy képes vagyok bántani, és ahogy szeretkezik avval a segfejjel. Elhessegettem a gondolataimat és próbáltam erőt gyűjteni. Kezdetnek rendeltem magamnak egy kávét, és épp gyújtottam volna rá mikor megszólalt a mobilom. Cat! Azonnal felvettem!

-Mondjad!.-szóltam bele türelmetlenül.