Megpróbálni a lehetetlent(24/2. fejezet)

-Tom, nem azzal van a baj, hogy nem hiszek neked! Az, hogy idáig fajultak a dolgok, nem csak a te hibád, hiszen mindenhez két ember kell, és fura módon, még valahol perverz módon fel is hergelt a viselkedésed, nem féltem tőled, addig a pontig amíg abba nem hagytad. Mert akkor amit a szemedben láttam, az nem az az ember volt akit megismertem , akibe bele szerettem. Valószínű, ha ellenkeztem volna, nagyobb baj történik és ezt te is tudod. Nincs semmi garancia arra, hogy ez nem következik be máskor is ha ezt folytatjuk. Kész öngyilkosság lenne ezt a kapcsolatot továbbra is fenntartani. Beismerem, hogy van köztünk valami szikra és , hogy ezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. De gondolnom kell magamra, és Zoéra. Önzőnek kell lennem most az egyszer és azt kell cselekednem ami nekem jó. Vége Tom. Meghallgattalak és tudnod kell, hogy nem haragszom rád. Simán csak gyűlöllek, amiért ezt tetted velem, velünk. 

Muszáj volt elővennem a hivatalos énem. Szokás szerint ez mögé bújtam most is. Így talán nem veszi rajtam észre milyen nehéz is kimondanom ezeket a szavakat, mert a történtek ellenére, még mindig szeretem. Igen, szeretem. Olyannak amilyennek megismertem. Csalódtam benne, de ettől még a szívemet nem tudom félre vezetni. minden porcikámmal, most is legszívesebben még én lennék az aki átölelné és megnyugtatná, hogy nincs semmi baj. Nem történt semmi. De félre kell tennem az érzéseimet, mert a büszkeségem még a szívemnél is nagyobb. Fájdalmat okozott az önérzetemnek, a nőiességemnek. És ami a legfontosabb, megrémisztett, hogy élveztem, amikor a falhoz vágott. Kifejezetten megkívántam, amikor a tarkómnál a hajamnál fogva rántott magához, de az agyam felmérte, hogy ez nem normális, és hogy ezt még most csírájában kell elfojtani, mert ha hagyom elburjánzani, behálóz és lenyel mint pók a legyet.

Vártam, hogy reagáljon a hallottakra, de Tom nem szólt, csak egyszerűen ült a székben és rázkódott a zokogástól. Hagytam, nem tudtam hozzá érni, hogy megnyugtassam. Féltem, ha megteszem semmibe vész az elhatározásom. Egyszer csak Tom felpattant és felém közelített én pedig automatikusan hátrálni kezdtem, ő ezt észrevéve megállt és bánatos kisírt szemeit az enyémbe fúrta.

-Félsz tőlem.- inkább kijelentés volt mint kérdés. Ez nekem most jól jött, inkább higgye azt hogy félek tőle, mint, hogy tudja, hogy csak ha hozzám ér képtelen lennék neki ellenállni. .- Eve, kicsi, mi lenne ha csak adnánk időt, egymásnak, hogy ezt kiheverjük?

-Tom, ha neked így könnyebb, akkor legyen, de nem hiszem, hogy ezt  ki lehet heverni. Képtelenség, hogy ezt a megalázást egy nő valaha is kiheverné.-hangom picit megremegett, de tartottam magam, bár be kell valljam az összeesés szélén álltam. Hányingerem volt, és szédültem, de nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy kiboruljak.

-Akkor, most itt és most lezárnak tekinted az egészet?

-Miért, mit kéne tennem?-kérdeztem hisztérikusan felnevetve.-megbocsátani és ott folytatni ahol abbahagytuk?

-Nem, de ha adnál egy kis időt, hogy bebizonyítsam mennyire szeretlek, akkor talán képes lennél megbocsátani.-a nézése olyan volt akár egy ijedt  kisfiúék, akinek most mondták el, hogy a télapó nem is létezik.

-Tudom, hogy szeretsz, de ez nem változtat azon amit tettél.

-De többet nem fordul elő.-kötötte az ebet a karóhoz.

-Ezt is tudom, de csak azért mert én még az esélyét sem adom meg hogy előforduljon.

-Akkor ezek szerint hajthatatlan vagy?.-zokogott fel ismét, de most már az én szemembe is gyülekeztek a könnyek.

-Igen Tom, hajthatatlan.

Nem szólt többet. Felállt. Kirakta a kulcsom az asztalra, majd elindult, de az ajtóból visszanézett.

-Nem adom fel!

Kilépett és maga mögött becsukta az ajtót. Belőlem meg végre feltörhetett a bánat, a düh, a csalódottság és a gyász. Törtem zúztam, hol sírtam, hol nevettem, hol pedig , tehetetlenül, csak ültem a semmibe meredve. Fájt! A szívemet mintha satuba fogták volna és mindig egyet húztak a satun. A fájdalomtól tombolt mindenem, Cat és Bobby megpróbáltak bejönni.

-Takarodjatok! .-mordultam rájuk.Egyedül akartam lenni a fájdalmammal. 

Percek teltek el azóta, hogy Tom elment.Végre  lehiggadtam annyira, hogy lezuhanyozzak a mosdóban és összeszedjem magam, hogy kimenjek innen. Felvettem a pókerarcot, de a tükörbe nézve rájöttem semmit nem érek el vele. Állítom hogy egy első osztályú horror filmben tuti megkaptam volna a zombi főszerepét, de muszáj volt kimennem. Ahogy nyílt az iroda ajtó úgy ugrott oda hirtelen mindenki. Meglepődtem. Azt hittem a bulit lefújták, de nem. Igaz, hogy nem volt meg a felhőtlen buli hangulat, de ott voltak. Toby ,Tommal egy eldugott sarokban iszogatott. Ahogy megláttak Tom lefehéredett és látszott rajta, hogy rettentően szégyelli magát. Cat és Bobby is hozzám siettek, amint észrevették, hogy kiléptem az ajtón.

-Jézusom, jól vagy, szörnyen nézel ki.-Cat kétségbe esetten nézett rám.

-Szerinted?.-kérdeztem egy kis éllel a hangomban.

-Gyere igyál valamit!

-Inkább hazamennék, de Zoé így nem láthat meg. Fel kéne hívni, hogy el kell utaznom pár napra, és megtennéd, hogy figyelsz rá pár napig?

-Igen, de mégis mit mondjak neki? Gyanús lesz, hogy nem te hívod!.-mondta tudálékosan. 

-Nem érdekel, old meg ezért fizetlek.-kiabáltam túl a zenét, ezért persze mindenki minket nézett. Basszus, sosem beszéltem még így Cattel. Nem ezt érdemli, de most semmi kedvem nincs magyarázkodni, meg jó pofizni..-Ne haragudj! Csak intézd el kérlek, és tájékoztass mit hazudtál.

-Na ide figyelj Eve Rider, nálam nem kell a hivatalos hangnem ,érted. A barátnőd vagyok! Előttem nem kell szégyellned, hogy fáj.

-Csak intézd el! Légy szíves.-adtam ki az utasítást megint. Nem érdekelt ha megbántom.Most az egyszer nem foglalkozok senkivel csak magammal.

-Oké, akkor hívom, hogy New Yorkba mész a hajnali géppel. Banki ügyek az átépítés miatt, és majd figyelek rá.-mondta sértetten majd elviharzott Bobbyval a nyomában.

-Köszönöm.-suttogtam már csak a semmibe.

Lementem az alsó szintre, bementem a pultba és úgy döntöttem, kivégzek egy üveg pezsgőt, de az egyből kettő lett, a kettőből három. Mire észbe kaptam a táncparkett közepén találtam magam pár nagyon jó képű úriember társaságában. Gondoltam, kutyaharapást szőrivel, ha már egyszer úgy tartja a mondás, bele mentem a játékba. Eszembe sem jutott, hogy Tom valószínűleg fentről nézi az egész műsort, de amikor ez tudatosodott bennem, még rá is tettem egy lapáttal. Az egyik srác, nagyon nyomult, hát hagytam neki. Táncunk inkább volt már erotikus előjáték , mint sem tánc. Az alkohol megtette kellő hatását. Víz alatt úszva éreztem magam, a fejemben már csak tompán élt a kép a mai napon történtekről és amikor a srác megkérdezte nem e vonulunk félre gondolkodás nélkül indultam el vele az irodám felé vezető lifthez. útközben persze, megmagyarázva hova is megyünk. A galériára érve magabiztosan fenék riszálva mentem előre, hogy mutassam az utat. Mielőtt az ajtón beléptem volna azonban Tom tekintete találkozott az enyémmel. Láttam a szemében megint azt az állatias ösztönt, hogy csak az övé vagyok, de mivel ez már nem volt igaz, nem tehetett ellene semmit. Titkon reméltem hogy a srácnak ugrik, de nem tette. Az ajtó becsukódott. Nem volt visszaút.