Elkészült!!!!!

Örömmel értesítem minden kedves olvasómat, hogy a könyv szereposztása elkészült. Hosszas munka nem volt, de sose találtam olyan személyt akire teljes mértékben rá merném bízni a szerepet. Ma isteni szikra vagy a nagy meleg miatt, de sikerült. Sajnos így a vége felére, de azért összehoztam. Tekintsétek meg bátran milyen arcok rejtőzködnek a szereplők mögött(számomra).

Köszönöm:

Jud Rider

Csőd(35. fejezet)

Lassan, mint a párduc mikor becserkészi az áldozatát lopakodva közelítettem felé. Az alkohol és a düh csak úgy száguldott az ereimben és majd meg haltam egy kis kalandért, hogy bebizonyítsam még mindig jó nő vagyok, és még mindig kellek én is valakinek. Az adrenalintól minden idegszálam megfeszült, az arcomat elöntötte a szexi pír, a mellbimbóim az egekbe meredezve hívogatták áldozatát.Rob szeme találkozott az enyémmel. Látni lehetett benne a felismerést, majd miután engem felismert, tekintetemből kiolvasta a helyzet felismerését is. Úriember lévén, rögtön a pulthoz vonult, társaitól távol. Mire odaértem hozzá, a kedvenc pezsgőmből egy üveg, már a jeges vödörben várta, hogy elfogyasszam.

-Szia.súgta a fülembe, mikor mellé támaszkodtam. A bárszékre ülve még közelebb hajolva ajkaihoz.

-Szia,-búgtam, mint valami doromboló macska.-Hogy hogy itt?

-Kimenőm van estére és mikor észre vettelek ennek csak még jobban örültem.-húzta csibészes mosolyra vastag kívánatos ajkait.

Tudtam,illetve olvastam Rob szerelmi életéről. Évek óta tabu volt a számomra. Mindig igyekeztem Tomhoz való ígéretemet betartani, miszerint soha ,de soha többé, a közelébe se megyek. Persze miután ezt megígértem, minden honnan Rob arca tükröződött vissza. A fodrásznál az újságokról. A mozi előtt a plakátokról. A tvből, de olyankor Tom mindig elkapcsolta. Ennyi év után mégis mint két mágnes rögtön egymásra találtunk. Miközben lefutottuk egymással a kötelező köröket, rátértünk arra, hogy mégis mekkora erővel nyúl most a sors az életünkbe, még ha mind a ketten tudjuk, ismét csak vigaszt nyújtunk egymásnak. Eltöltünk egy jó kis éjszakát együtt és utána mind a ketten éljük tovább az életünket.Tomnak, mint hogy elmesélte, szintén régóta van egy párkapcsolata, de mostanában nem túl jól mennek a dolgaik. Pont mint nekem. Így nem volt kétség, hogy vigaszt fogunk nyújtani egymásnak. Szidhattuk a párjainkat és mellette flőrtölhettünk szabadon. Bár én a vége fele már előjátéknak neveztem volna a dolgot. Mivel az átalakítás után egy iroda még mindig a rendelkezésemre ált diszkréten felvonultunk, hogy ott folytassuk a vigasztalódást.

Robra nagyon jó hatással volt a pár év öregedés. Nagyon szenvedélyesen közelítette meg a dolgokat. épp a kanapéról álltam volna fel, hogy töltsek még magunknak pezsgőt mikor hirtelen az ölébe rántott. Ajkai vadul kaptak az enyémek után.Nyelvünk vad táncára testemet elöntötte a forróság. Keze vándorútra indult, a melleimen át egészen a nadrágom széléig. Óvatosan , mégis hatalmas lendülettel szabadított meg nadrágomtól, hogy lábaimat minél hamarabb szélesebbre tárja, hogy testem lüktető pontját ízlelhesse.

Úgy vergődtem a karjaiban , mint a partra vetett hal.Az extázisból, az ajtó nyitódása és Tom villogó szeme hozott vissza. Időm sem volt reagálni. Tom hatalmas hévvel vetett rá magát Robra. Úgy püfölték egymást mint profi bokszolók a ringben. fogalmam sincs miért, de meg se mertem szólalni Bobby és Toby szedte őket szét. Hál istennek annyi lélekjelenlétem volt, hogy a ruháimat magamra erőltettem előtte.

-Miért tetted?.-rogyott le Tom a szőnyegre. Miközben felém üvöltötte a szavakat.Észre se vettem mikor hagyták abba és mikor hagytak minket magunkra.

-Azért, hogy neked is fájjon!.-hüppögtem.

-Nem gondolod, hogy enélkül is volt elég bajunk.he? Miért kell neked mindig minden problémánknál, ennek a köcsögnek a karjaiba menekülnöd? Ez a megoldás, keféljük ki magunkból a gondokat. Hát gyere, megduglak én is ha kell!-teljesen ki volt kelve magából. 

Kísértetiesen hasonlított a helyzet az évekkel ezelőtt történtekre, csak most nem erőszakolt meg. Az adrenalin és a hév egyszerűen arra késztetett, hogy odamenjek hozzá és egy hatalmas pofont keverjek le neki. Úgy csattant a tenyerem az arcán ahogy az ostor a cirkuszban, amivel a lovakat hajtják.Tom meglepetten pislogott rám, de én folytattam, ott ütöttem ahol értem, miközben mondtam a magamét.

-Te beszélsz, ki az aki "majdnem " megcsalt" rajzoltam macskakörmöket a levegőbe? Ki volt az akinek problémája van a kapcsolatunkkal he? Én? Mert nekem csak annyi bajom volt, hogy keveset vagy velem. A gyerekeken és a munkádon kívül velem nem is foglalkozol! És ha tudni akarod épp ma szerveztem volna meg nekünk egy kis nyaralást a gyerekek nélkül. De gratulálok, sikeresen elbasztad!Az meg, hogy kivel mit csinálok mióta érdekel? Talán csak neked szabad hetyegni másokkal?

-Én nem hetyegtem, ha tudni akarod még idáig sem jutottam mint te. Én szimplán kaptam egy ajánlatot, amit majdnem elfogadtam, de ennyi, csak a fejembe futott végig. De még csak hozzám sem ért! Téged meg itt talállak széttett lábakkal miközben ennek a faszfejnek a nyelve tövig benned van! Na akkor versenyezzünk kinek a szarabb? Tudod mit, Cat van a gyerekekkel, menj haza, józanodj ki. Végeztünk. Én meg akartam veled beszélni, de nem lehet. még mindig egy hisztis hülye picsa kis csaj vagy egy negyven éves nő testében!

Fordulatok az életben (34/2 fejezet)

Nem kell mondjam elég fáradt voltam mire elpakoltam a vacsora után, Tom fürdette a srácokat és ő is fektette le őket. A fürdőből kilépve kedvesem keresésére indultam. A teraszon bukkantam rá.Az asztalon egy üveg bor és két pohár volt. Sajnos miután már a srácok nem szopiztak visszaszoktam a cigire, így az első dolgom volt rágyújtani és belekortyolni a méz édes nedűbe.

-Hm, a kedvencem.-mosolyogtam.-miről akartál beszélni?-vágtam egyenesen bele, ami  egész vacsi alatt foglalkoztatott.

-Eve, nem tudom hol kezdjem, fogalmam sincs mi folyik most köztünk, de érzem, hogy ez amit csinálunk nem vezet jóhoz.-hadarta el egy szuszra Tom. -Nagyon szeretlek és nem akarlak elveszíteni, de nekem ez így nem megy tovább.

A vér is meghűlt az ereimben, legvadabb álmom vállt valóra. El fog hagyni, nem vagyok elég jó neki. Van valakije. Megunt, nem szeret, csak mondja, hogy ne bántson meg.Teljese pánik lett úrrá rajtam, de kifelé megpróbáltam a legerősebb énemet elővenni.

-Eve, majdnem megcsaltalak, nagyon szégyellem magam, és képtelen vagyok magamban tartani. tudom, hogy én is hibás vagyok, hogy idáig fajultak a dolgok, de nem tudom, mit kéne tennem. Mond el nekem , hogy hozzuk helyre?

Tom a végén már sírt, akárcsak én. Sokáig csak némán folyattuk a könnyeinket. Nem gondoltam volna, hogy képesek vagyunk ilyen mélyre süllyedni.Nagy nehezen megpróbáltam a problémánkra koncentrálni, folyton egy mondat visszhangzott a fejemben:-Meg kell, beszélni, együtt bármire képesek vagyunk! Sajnos egy másik mondat is bekúszott az elmémbe.

-Mi az, hogy majdnem.-kérdeztem kiszáradt torokkal.

-Mit majdnem?

-Mi az hogy majdnem megcsaltál? Mi nálad a majdnem?.-emeltem meg a hangomat idegesen-Mikor és kivel?

-Eve, ez teljesen lényegtelen, ne kínozd magad, az a lényeg, hogy időben rájöttem, hogy én csak téged akarlak és a gyermekeimet, mind a hármat.-jelentette ki.

-Mi az, hogy lényegtelen, semmi sem lényegtelen érted!.-üvöltöttem magamból kikelve és egy újabb cigire gyújtottam.-Hát neked ennyit ér a mi kapcsolatunk? Lényegtelen? Legyen! Legyen lényegtelen, ahogy akarod.

Az emeletre vonulva bezárkóztam a hálószobába. Felvettem egy szűk farmert és egy kivágott , kihívó fekete nyári felsőt, a kedvenc magassarkúmat és a táskámmal és a kucsi kulcsommal kiviharoztam a házból. Nem érdekelt Tom könyörgő hangja, az sem mit beszél, semmi nem érdekelt. Akkor abban a pillanatban tombolni tudtam volna mérgemben. A leghatásosabb módszerhez nyúltam, amihez nő valaha is nyúlt! Féltékennyé kell tenni.Igazából mindig is gyerekesnek és nevetségesnek tartottam eme női praktikát, de most vészhelyzet volt!

A mobilom folyamatosan csörgött, a kijelzőn Tom nevével. Eszembe se jutott felvenni. Tudtam, hogy tudja hova megyek, hiszen hova máshova is mehettem volna, mint egyetlen hű társamhoz: A klubba.

Cat már dühöngve várt az ajtóban, de nem tudott érdekelni, elegem van abból, hogy mindig mindenki Tom pártját fogja. A jaj, hiszen sokat dolgozik, jaj, hiszen milyen remekül bánik a gyerekeivel mondatok már az agyamra mennek.

-Nem érdekel.-emeltem fel kapásból védekezőn a kezemet mielőtt drága barátnőm megszólalhatott volna.-menj és vigasztald őt!

-Jó, rendben, de nekem ne sírj majd ha hülyeséget csinálsz!.-és el is viharzott! Hál istennek semmi kedvem nem volt most a lelki fröccshöz, semmi mást nem akartam, mint kikapcsolódni. Tudom szörnyen hangzik egy anya szájából, de nagyon rám fért volna már egy kis pihenés és szórakozás, sajnos így kell megadnom magamnak. Egyenesen a pulthoz mentem és Lorietól kértem egy hatalmas koktélt, majd elvonultam a saját asztalomhoz. Az iszogatásban  ismét a telefonom csörgése zavart meg!Tom!.-sóhajtottam, úgy voltam vele inkább felveszem és lenyugtatom, kikapcsolni nem akartam, mert ha esetleg a gyerekek miatt küldene smst akkor rohannék haza.

-Mondjad?.-szóltam bele hűvösen.

-Gyere haza,beszéljük meg. Kérlek, nem akarom hogy hülyeséget csinálj, vagy csináljunk. Szeretlek Eve az istenit! Meg kell beszélnünk.

-Én ne csináljak hülyeséget?Nem én keféltek félre.-morogtam.-Nem Tom, kitombolom magam, lehiggadok és hazamegyek, hogy elvágjam a torkod amiért ezt tetted velem.

-Eve, nem beszélj hülyeségeket.

-Nem beszélek, de ha most hazamegyek, tuti megöllek. Azt meg a gyerekek miatt nem szeretném. pedig nem mintha sajnálnálak!

-Jó, akkor megyek én.-kiabált.

-Igen?És megmondanád kire hagynád a gyerekeket?-nevettem-Mert ha otthon mered hagyni őket, akkor kiszögellek!.-mondtam határozottan. Tom, leteszem, majd megyek, most hagyj!-közöltem kissé megenyhültebb hangon, hátha maradásra bírom. Hiszen tudtam, hogy Cat elment, ő tudna vigyázni a srácokra, de nagyon ajánlom neki meg ne próbálja. Jogom van kitombolni magam.

A következő egy órában úgy öntöttem magamba a koktélokat, mint a Niagara a vizet.Mivel elszoktam a piától mondhatni, hogy bátorra ittam magam, főleg mikor megpillantottam, az ismeretlen ismerőst, aki tökéletes alany volt, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget, és amivel a legnagyobbat üthetek vissza Tomon is.

Fordulatok az életben (34/1 fejezet)

Miután hazaengedtek minket a kórházból végre elkezdettük élni az igazi családi, meghitt kis életünket. Zoé egyetemre járt. Tom pedig egyenlőre nem vállalt új filmet. A klub is megnyitott,Bobby és Cat vette át a vezetését. Én minden időmet a családomnak és a immár férjemnek szenteltem. Az esküvőnket szűk körben tartottuk az ikrek egy éves születésnapján. Semmi felhajtás, csak a család.

Zoé és Kevin is bejelentették, hogy az egyetem után összeházasodnak, de addig is a tanulásra szeretnének koncentrálni. Tom újra elkezdett filmezni és a siker nem maradt el. Igazából itt kezdődtek a gondok. Én egész nap más sem csináltam mint a gyerekekkel voltam és a házimunkát végeztem. Hetente egyszer mentem a klubba leellenőrizni a heti dolgokat. Olyankor mindig Tom volt a gyerekekkel. Soha nem hagytam bébiszitterre őket. De valahogy még a mamákra sem nagyon.

Kezdett elegem lenni abból, hogy soha sehova nem megyünk kettesben. Tom a partikra és a sajtó tájékoztatókra is egyedül ment, és általában hulla fáradtan ért haza. Az ikrek harmadik szülinapjára már teljesen úgy éreztem kicsúszik a lábam alól a talaj. Kezdett köztünk szakadék tátongani és én megfogadtam, hogy igen is le kell ülnünk megbeszélni.

Szép tavaszi nap volt, a madarak csicsergésére ébredtem kivételesen nem pedig Tomy és Rebeka csikizésére. Ahogy kinéztem az ablakon tudtam, hogy a mai nap a legtökéletesebb, hogy visszahódítsam a férjemet. Félre értés ne essék. Soha nem veszekedtünk, csak apró kis vitáink voltak , de a női megérzésem azt súgta, most kell lépnem valamit különben már késő lesz.

A konyhában a reggeli csinálás közben el is kezdtem a ravasz kis tervem előkészítését. Tudtam, hogy igénybe kell vennem Tom szüleit is, hiszen az enyémek még dolgoznak. Tom szülei viszont már nem, és tudtam, hogy csak arra várnak mikor kérem már meg őket egy kis felvigyázásra.

A fejemben körvonalazódott ötlet részleteit is kidolgoztam mialatt a srácok a hátsó kertben önfeledten játszottak. Áldott jó kölykök voltak. Egész nap elvoltak egymással, a csecsemőkor nehéz volt, mert mindig egyszerre kellett nekik minden , de amint járni tudtak, szinte csak akkor volt rám szükségük ha ki kellett őket szolgálnom. Valószínű ezért is akarok most már kezdeni valamit magammal. Persze még csak négy évesek lesznek, de gondolom ez a négy év mindenkit megviselne otthon, főleg két egyforma korú gyerekkel.

A tervem része volt az, hogy elutazzunk kettesben, de még mielőtt felhívtam volna Tom szüleit, vagy kiválasztottam volna az úti célt. Tom naptárát kellene  valahogy átböngésznem, de mivel mindig nála van, vagy pedig a táskájában, amit mindig kóddal lezár nehogy valaki ellopja a forgatókönyvet, vagy hasonló szuper titkos információt trükkhöz kellett folyamodnom. Ki kell várnom míg hazaér, hál istennek ma végeznek és tudom, hogy egy hónap szabink van, de tudom, hogy be kell iktatnia egy fotósorozatot, szóval annak az időpontja kell. De majd kicsikarom valahogyan belőle.

Aznap este kedvesem roppant jó kedvel jött haza és hál istennek időben. Amíg én a vacsit tálaltam a teraszon, addig ők a medencében hancúroztak. Jó volt nézni őket. Tom igaz, hogy sokat dolgozott, és az is igaz, hogy mi nem sok időt töltöttünk együtt mostanában, de az is igaz, hogy a gyerekeire mindig szakított időt. Ez nem csak az ikrekre vonatkozott. Zoét tavaly karácsonykor vette a nevére. Nem volt értelme tovább várni ezzel, hiszen az apja utáni keresést is feladtuk. Eszembe jutott a nyaklánc meg a póló. Meg kéne mutatnom Tomnak és kidobni a francba. Mert azért egy egy vitánk alkalmával elő szokott jönni ez a téma is, meg Robert is szóba kerül, hogy neki mit ki nem kellett bírnia miattam. Persze ilyenkor szoktam neki mondani, hogy talán magának köszönheti.

Az konyhapultnak dőlve néztem a gyerekeket, mikor Tom vizesen caplatott be a konyhába. Átkarolt majd magához húzott.

-Hiányzol.-súgta a fülembe és közben nyelvét végig futtatta a nyakamon.Meglepett, mert mostanában csak rutinszerűen estünk egymásnak néha napján a hálóba.

-Te is nekem.-néztem a szemébe, hogy kiolvassam belőle mi a baja.

-Beszélnünk kéne.-mondta bűnbánóan, amitől nekem összeszorult a szívem. Abban a pillanatban éreztem , hogy valami nincs rendben. Eddig is éreztem, de próbáltam a kételyeimet elnyomni magamban.Tudtam, valahol legbelül, hogy baj van.Nem véletlenül szervezem a kis meglepetésemet. De lehet, hogy elkéstem vele.

-Miről?.-mosolyogtam, próbáltam biztatni, hogy nincs baj , nekem bármit elmondhat és hogy együtt mindent megoldunk. Eszembe jutott a sok évvel ezelőtti mondata álmomból. Azóta is emlékszek arra a rémálomra. Együtt csináljuk.

-Majd este, ha lefektettük őket.-intett a felénk futó fiunkra.

-Anya, anya, éhesek vagyunk, de Rebeka azt mondja, ma nem adsz vacsit mert veszekedsz a Apával. Tényleg veszekedtek.

Basszus, két pillantásból tudja a gyerek, ha valami nincs rendben.

-Dehogy veszekszünk, Reby azt elfelejti, hogy épp az előbb csókoltam meg anyát?.-kérdete Tom.

-Fújjj.-rohant ki Tomy a nővéréhez belőlünk meg kitört  a nevetés.

Múlik az idő (33. fejezet)

 A napok villámsebesen teltek. Tom meglepije az volt, hogy a filmjét mégis csak Los Angelesben forgatják. Zoé sikeresen túlélte az európai nyaralást. Fantasztikusan érezték magukat és élményekkel gazdagon tértek haza. Az új lakásba való beköltözése Zoénak viszont nem volt zökkenő mentes, legalábbis nekem érzelmileg. Borzasztóan megviselt , hogy elköltözött. Mintha az életem egy szakasza lezárult volna és most kezdődne a másik.Persze igyekeztem neki ezt nem kimutatni, hiszen olyan lelkesedéssel költözködött és készült az egyetemre. Tom amúgy is folyton azt hangsúlyozta, hogy most érzelgősebb vagyok a kelleténél, és higgyem el nincs itt a világ vége. Mire elkezdődtek neki a forgatások, addigra Zoé sikeresen elkezdte az egyetemet, a klub bezárt és megkezdődtek az átalakítások. Bobby és Cat nélkül nem tudom, hogy bírnám a rengeteg teendőt egyedül. Sokat segítenek. Igazából nekem csak a nézelődő szerep jutott. Illetve , hogy fizessem a munkálatokat. 

Barátaink nagyon örültek mikor bejelentettük neki a nagy hírt, hogy szülői örömöknek nézünk elébe. Úgy bánt velem mindenki mint egy hercegnővel, ami engem néha nagyon zavart. Tom mesterfokon űzte a féltést ami az utóbbi időbe kezdett az agyamra menni. Idegtépő viták és édes kibékülések jellemezték az elmúlt hónapokat. Zoé sokszor jött haza, eszméletlenül várta, hogy kis tesói végre világra jöjjenek. Összességében elmondhatom, hogy csodálatosan viselkedett velem mindenki.

Az elmúlt nyolc hónap alatt sikeresen befejezték a filmet , a klub is elkészült és Zoé is beilleszkedett új környezetébe. Egyetlen egy dolgon kellett még túl lennünk. Mégpedig, nekünk is át kell költöznünk, az új közös lakásunkba. Beverly Hillsen sikerült megtalálnunk az ideális otthont.Közel volt a stúdiókhoz és nekem a klubhoz is. Ám a legdöntőbb mégis az volt, hogy kertes környezetben van. Nem akartam az ikreket a város szívébe vinni. Kertes háznak az előnyei mellett döntöttünk.

Reggel érkeztek a költöztetők, teljes káosz uralkodott az egész házban. Mindenhol dobozok, zacskók, zsákok. A bútorokat, amik nem illettek bele az új házba sikerült eladni, azokat már elszállították. A többit átvitték az újonnan vásároltakkal együtt. Ma már csak a belevaló cuccainkat kell átszállítani és a helyére pakolni. Végeláthatatlannak tűnő feladat volt, de hála barátainknak, estére volt hol álomra hajtani a fejünket. Hulla fáradtan , dagadt bokával és kissé hisztisen estem be az ágyba.

-Mi a baj kicsik?.-Tom a kicsi helyett így kezdett el hívni, mióta kiderült terhes vagyok.

-Semmi, basszus most voltam pisilni, de már megint kell, leszakad a derekam és a lábam is sajog.

-Megmasszírozom!.-és már éreztem is selymes bőrét a derekamon, ahogy elkezdi feljebb simogatni a hálóingemet. Iszonyatosan megkívántam, mint mindig. A terhességem alatt egyszer sem utasítottuk vissza egymás közeledését. Ugyan olyan intenzitással szerettük egymást, mint eddig. Bár Tom sokszor lelkiismeret furdalással küzdött, hiszen az orvosom, közölte :Óvatosan. Mi meg nem arról voltunk híresek. Persze nem a gyerekek épségét veszélyeztettük ezzel, hanem az enyémet. De nem érdekelt.

-Tom.-nyögtem fel, ahogy hosszú ujjait megéreztem magamban. Csípőmet megemeltem, hogy jobban érezhessem , de abban a pillanatban éreztem ahogy a magzatvíz végi folyik a combomon, Tom kezére, ő persze ezt élvezetem jelének tekintette és tovább folytatta ténykedését. próbáltam neki Szólni, de szegénykém, csak önelégülten vigyorgott. 

-Tom, azt istenit.-szóltam sokadjára-Elfolyt a magzatvizem.-nevettem fel, mikor megláttam kétségbe esett arcát.

-Miért nem szóltál előbb?.-mordult rám össze vissza rohangálva a szobában, hogy rángatta magára a nadrágot.

-Próbáltam.-mosolyogtam rá.-nyugodj meg. Tedd a táskámat a kocsiba, állj ki és jövök, csak letusolok és felöltözök.

-Nem hagylak itt egyedül!.-képedt el.- Mi van ha valami bajotok lesz? Nem! Segítek lefürödni és felöltözni, majd megyünk a kocsiért.-Már rohant is a fürdőbe, de engem meg sem várt. Úgy viselkedett mint egy mérgezett egér. Ide oda kapkodva rohangált köztem és a ház többi pontja között. Eleinte vicces volt a kétségbe esése, de röpke húsz perc után kezdett idegesíteni. Főleg miután a kocsikulcs miatt végig rohant megint az egész házon, holott ott volt már rég a kezében.

-Tom, az istenit, szedd már össze magadat, hiszen szülni készülünk.-üvöltöttem rá, mert végre megérkeztek a fájásaim is-induljunk , mert nem itt szeretnék szülni.

-De nem találom a kocsi kulcsot.-rogyott le a kanapéra kétségbe esetten. 

-Ott van a kezedben, csak ne sürögj forogj már, hanem induljunk.

Nagy nehezen sikerült elindulnunk a kórházba, és úgy tűnt kedvesemet a vezetés volt ami lenyugtatta. A parkolóba érve a kocsiból kiszállva már profin segítségemre volt. Átestem a szokásos felvételen és a szokásos vizsgálatokon, majd megkezdődött a várakozás. Idegtépő óráknak voltam kitéve. Sokáig nem történt semmi. Tom értesítette a szüleinket a barátainkat és akik csak tudtak kint várakoztak a folyosón, hogy üdvözöljék majd az új kis jövevényeket.

Hajnal tájt már eléggé elfáradtam a sok tágító vizsgálattól és a vissza tartott tolófájásoktól, mikor végre közölte az orvos, hogy indul a mandula, végre nyomhatok. Az fiunk és a lányunk három perc különbséggel jött világra.Minden túlzás nélkül mondhatom gyönyörűek voltak. Kicsi Tom rám hasonlított Rebeka viszont kiköpött apja volt. Eszméletlenül tündériek voltak. 


Barátaink kitörő lelkesedéssel és örömmel tódultak be és halmozták el már most őket szebbnél szebb ajándékokkal. Mikor végre kettesben, vagyis négyesben maradtunk észrevettem Tom könnyes szemeit.


-Mi a baj?.-kérdeztem gyengéden.


-Semmi, csak a világ legboldogabb férfia vagyok, hogy te vagy a gyermekeim anyja. De egy valami hiányzik.


-Micsoda.-kaptam fel ijedten vallomására a fejemet.




-Nem vagy még a feleségem.-lehelt csókot a számra.




-Ezen könnyen segíthetünk.-mosolyogtam cinkosan.



-Akkor ezt vehetem igennek?



-Akkor ez leánykérés volt?



-Igen




-Igen






Boldogan és mosolyogva váltunk el egymástól. Hiszen , mit is akarhatnánk még.

A döbbenet (32./2 fejezet)

Lefagyva álltam az ember előtt és az volt az első gondolatom, hogy kísért a múlt! Ellenben a második gondolatom az volt, hogy az a múlt, én meg most itt állok az adott pillanatban és nem azon kéne törnöm a fejem, hogy mi volt, vagy, hogy mi lesz, hanem azon: Hogy a Világ legboldogabb embere vagyok. Hiszen, nem felejtettem el a képességeimet, és túl tudok lépni a múlt okozta sebeken! Tudjuk, hogy tudjuk.....meg hát, adott esetben ez ok és okozat. Megtettem egyenlő megtörtént! Ha nem tettem volna meg akkor az nem én lennék!.....

És különben is szeretem!

Kifele egy egészen új arcomat mutattam a klinikáról, de hál istennek Zoé ebből semmit sem vett észre. Valahol a jókedvű, a vidám és a felhőtlenül boldog, de mégis visszafogott állapotomat sikerült a külvilágnak mutatnom. Az elmém, pillanatok alatt vetítette a színesebbnél színesebb képeket. A jövőm és a jelenem szinte összeolvadt. Igaz, hogy nem teljesen probléma mentes a dolog, de ez is csak egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsak magamnak, ki is vagyok és mit bírok el! Elmélkedésemből Zoé hangja rázott fel.

-Anya, ugye nincs semmi baj, miért kellett tovább maradnod, már azt hittem sosem jössz ki!-kérdezte kissé szemrehányón, de mégis aggódón. Ma lesz a nagy napja , estéje, de azért próbál nem csak arra koncentrálni.

-Nincs semmi baj, csak az én koromban több mindent ellenőrzött az orvos!

Nem akartam neki még mondani semmit, amíg a problémáról nem tudok többet! Megrémiszteni sem akarom őket, feleslegesen  aggódnának, amíg nem tudjuk pontosan mi is a helyzet és a komplikációkat is kizárhatjuk elmondom nekik.

Hazaérve, egy szem gyermekem eltűnt a kis birodalmában. Én pedig nekiálltam valamiféle vacsit összedobni. Addig is lefoglalom magam amíg az orvosom fel nem hív az eredményekkel. Hál istennek, még ma megcsinálják. Ilyenkor azért élvezem és ki is használom az ismertséggel járó előnyöket.

Nem akartam hétfogásos vacsorával várni kedvesem, de gondoltam az egész napi hajcihő után, jól esik neki egy kis házi koszt. Paradicsom levest csináltam pirított zsemlekockákkal, meg egy kis fokhagymás parajjal töltött raviolit, sajtszósszal!

Épp kész lettem az étellel mikor Zoé is leviharzott az emeletről, teljes harci díszben és frenetikus izgalomban. Még gyorsan eláttam egy csomó hülyeséggel, mert hát mind mondhat egy anya a lányának aznap este szemtől szemben, amikor mind a ketten tudják, hogy ma fog először szeretkezni a gyerek. Hát csak hülyeség jutott eszembe, egyrészt zavaromban, másrészt szerintem elég sok mindent lehet ő tudna mesélni nekem.szóval, miután kioktattam kőkorszaki módszereimről a gyereket elmenekült!

Fáradtan rogytam le a kanapéra a mobilommal a kezemben. Nagyon vártam azokat az eredményeket, de igazából Tom holléte jobban aggasztott. A kijelzőre pillantva vettem észre, hogy elmúlt nyolc óra. Gondoltam felhívom kedvesemet, hol a picsben jár már az édes., de abban a szent momentumban, meg is csörrent a telefonom.

-Szia.

-Szia, kicsi! Nem fogod elhinni, milyen jó hírekkel megyek haza. Pár perc és otthon vagyok.

-Jól van drága, főztem fincsi vacsit. Zoé elment, letusolok és várlak.-Nem akartam neki hazudni, eltitkolni sem az orvosnál hallottakat, de amíg azt a pici problémát nem deríti ki az orvos, addig én is reménykedhetek.

-Oké, puszi.-hadarta, majd le is rakta. Olyan édes mikor izgatott, akkor rögtön átváltozik ötéves gyerekké, és csak pörög és pörög.

Gyorsan letusoltam, és felvettem egy kényelmes nacit meg egy trikót. A lépcső tetején jártam, ahogy a konyhába igyekeztem mikor megszólalt ismét a mobilom. Végre az orvosom volt. Türelmesen, és egyben döbbenten hallgattam végig amit mond. Nem akartam hinni a fülemnek. konkrétan szerintem percekre sokkos állapotba kerültem, majd nagy nehezen az agyam elkezdte feldolgozni értelmesen is az információt. Ahogy egyre jobban sikerült észhez térnem, úgy szélesedett a vigyor az arcomon. Szép kis estének nézünk elébe. Már előre látom drágámat, hogy pörögve hazaér, majd jéggé fagyott arccal mered egész éjjel a kanapén a tévé előtt.

Fogalmam sincs mikor tettem le a telefont menet közben. A következő ami a vigyorgásomban megszakít az Tom érkezése. Filmbe illő jelenet, de minimum egy kandi kamera kellett volna. Én állok a konyha ajtóban őt bámulva fülig érő szájjal, robotként mozogva. Ő áll a bejárati ajtóban, pakkokkal a kezében, teli szájjal mosolyog és lassítva mozog. Mikor felfedeztük egymáson az idiótaságot kipukkadt belőlünk a nevetés.

-Szia.-csókoltam meg. -Van egy két hírem nekem is.

-Hú, kicsi, nekem is, de olyan, hogy hihetetlen, le fogsz hidalni.-kezdi, mondom mint az ötévesek.

-Szerintem te nagyobb hidat fogsz csinálni.-böktem oldalba.-Gyere vacsizzunk, közben megbeszéljük.

Az ingénél fogva húztam őt magammal. Nem tudom miért de azonnal elkapott a hév, ahogy nyakának bőrét megéreztem a kezem alatt. Ott helyben akartam. Ennek hangot is adva, gomboltam kifelé a gombokat, de megállított.

-Kicsi, előbb beszéljünk.-súgta fülembe, a száját végig húzva a nyakamon.

-Jó.- hangom nyögésnek hallatszott, de igaza volt beszélnünk kell.

-Kezd te.-mondta miközben az ölébe húzva leült egy konyhaszékre.

Felálltam  és idegesen jöttem mentem.

-Eve, baj van?Azt mondtad neked is van egy jó híred?.-kicsit rémült volt a tekintete.

-Nem drágám, én azt mondtam, hogy van egy nagy hírem, azt hogy jó e, te majd eldöntöd. Voltunk ma Zoéval ugye a dokinál és engem is megvizsgált. Az egyik vizsgálat során kiderült, hogy van egy daganat a méhemben. De nem tudtak róla semmit mondani, az ultra hang nem sokat mutatott. Aztán elvégezek még egy csomó vizsgálatot, aminek nem rég kaptam meg telefonon az eredményét.

-Eve, jézusom, mond hogy nincs semmi bajod.-kedvesem idegesen pattant fel és trappolt oda hozzám.

-Nem Tom, nincs semmi bajom, terhes vagyok és...

Be sem tudtam fejezni a mondatot, már a karjaiban voltam. úgy csókolt, hogy a bugyim is benedvesedett tőle.

Istenem, köszönöm.-emelte fel a fejét az ég fel, majd a szemembe nézett.-köszönöm kicsi, én vagyok a világon a legboldogabb ember.

A nagy örömködés közepette megfeledkeztem egy apró tényezőről. Illetve arról a bizonyos problémáról, ami még délután beárnyékolta az örömömet, amiről most már tudom , hogy nem probléma, hanem egy újabb próbatétel, aminek nagyon boldogan nézek elébe.

-Tom, had fejezem be.-szóltam rá kedvesemre, hogy végre megoszthassam vele is a történteket. -mint, mondtam azt hitték, hogy daganatom van

.

-Igen kicsi, de miért?.-kotyogott megint közbe.-jó mondjad.-forgatta a szemeit miután szememmel jeleztem, hogy had mondjam már végig az istenit.

-Ketten vannak!

A döbbenet (teljes) (32./1 fejezet)

Óvatosan nyitogattam ki a szemem, a szempilláimra  ólomsúlyként nehezedett a bánat. Nem akartam kinyitni a szemem. Féltem! Rettegtem, ám mégis valami arra késztetett tegyem meg, nyissam ki végre a szemem. Valami megfoghatatlan érzés, valami ami belülről jött, olyan nem lesz semmi baj érzésem támadt.Megtettem és akkor jött az igazi döbbenet.

Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, nehézkesen tekintgettem körbe az ismeretlen, de mégis ismerős szobán. A mellkasom fel le emelkedett, a szívem kiugrani készült a helyéről. A tüdőmben rekedt levegőt óvatosan fújtam ki, attól félve, ha kifújom nem kapok majd másikat. Attól féltem , hogy életem utolsó lélegzete lesz.

Ahogy a szemem körbefuttattam a szobán, meglepődve tapasztaltam, hogy Tom édesen szuszog mellettem, a berendezések és a tárgyak hirtelen értelmet nyertek. Álmodtam, de nem is akár hogyan. Álmomban is álmodtam. Próbáltam összerakni az elmúlt nap eseményeit. Igen csak sikerült becsiccsentenem, valószínű a piának köszönhetően és azért az elmúlt napok történésének köszönhetően volt rémálmom.

A lelkem egyik fele természetesen azonnal felfogta, hogy álmodtam az egészet, nem voltam arborétumban, nem égett le a klub, Bobbynak nincs semmi baja! Az arborétum valószínű az előző esti virágcsokor miatt volt, tele volt illatos virágokkal, amit Tom a szobába készíttetett.A tűz  képviselte az egymás iránt érzett szenvedélyünket. és egyben az elmúlást és az újrakezdést is.

Az álmomnak jelentősége volt! Az, hogy ideje új életet kezdenem és elengednem a régit, ideje szembenézni a saját félelmeimmel.El kell engednem Zoé apját, és boldognak kell lennem Tommal. Minden jel arra utal, hogy ideje magammal foglalkoznom és megadnom az életemnek azt a jót amire szükségem van. Önzőnek kell lennem, de ezért áldozatot is kell hoznom.

Abba a pillanatban, hogy tudatosodott bennem, hogy csak álmodtam és hogy igazából, az elmém játszott velem és mutatott egy utat édesen bújtam Tomhoz, ahol megtalálhatom a megnyugvásomat.

Hozzábújva próbáltam meg értelmezni az egészet, de végül feladtam, hiszen nem volt értelme túl spirázni. Le kell zárnom a múltat, és teret kell adnom az új és szép dolgoknak. Nyitottabban kell  lennem, a boldogságra.

A napok rohamosan teltek, és végre kiélveztük kettesben töltött időnk minden egyes percét. Nagyokat sétáltunk, rengeteget nevettünk, de ami a legfontosabb, megfigyeltem, mindig beszélgettünk! Egyetlen egy baj volt csak a londoni levegő rám álmosítóan hatott és hatalmasakat aludtam, amíg Tom elment egy egy megbeszélésre, vagy fotózásra.

Sajnos elég gyorsan letelt a hirtelen jött szabadságunk és már csak azon kaptam magam, hogy lehuppan a gépünk Los Angelesben.

Jó volt Zoét újra magamhoz ölelni, elmesélte milyen volt a tengerparton a buli és várt ránk még egy komoly beszélgetés, de kivételesen nem akart Tom előtt beszélni. Nem értettem, hiszen eddig nagyon jóban voltak, de most nagyon titokzatosan közölte szándékát.Épp a konyhában pakolásztam, hogy összeírjam holnap mit kell bevásároljak mikor Zoé szó szerint rám tört.

-Anya, akkor most beszélhetünk? Tom úgyis nézi a meccset , ilyenkor megsüketül! Csak a labdát figyeli!-kiabált ki a nappaliba hangosan , de kedvesem , tényleg meg sem hallotta

-Persze, gyere ülj le.-nevettem az előbbin. Mi a baj Zoé?.-húztam fel a szemöldököm, hiszen amióta betettem a lábam az ajtón éreztem, hogy valami nincs rendben.

-Jaj, anya nem is tudom, hol kezdjem.-sóhajtott.

-Talán az elején! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!

Mindig ezt mondom, de közben infarktus kerülget, hogy vajon mi is lehet.

-El tudnánk menni egy nőgyógyászhoz a héten?-kérdezte meg nagy nehezen.

-Persze!.-vágtam rá kapásból, mint ha a világ legtermészetesebb dolgát beszélnénk csak meg, aztán esett csak le a dolog, hirtelen visítottam fel, de úgy hogy még Tom is oda kapta a fejét.-Hova? Basszus Zoé, miről maradtam le? Ki volt az? Miért nem szóltál időben? Semmi baj, megoldjuk. -és csak ontottam magamból az idiótábbnál idiótább dumákat. Miközben Zoé ül és vigyorgott. Nagy nehezen kezdett leesni mi a  helyzet!

-Nem is vagy terhes ugye kicsim?.-rogytam le egy székre, és kínomban felnevettem vele együtt.

-Nem anya, nem vagyok az, de mivel a közeljövőben nem is szeretnék az lenni, gondoltam ideje lenne elmenni.

-Értem, de egy valamit mondjál meg, miért nem ismerem még az illetőt?

-Anya, ez tök ciki nekem, ismered az illetőt, de ne akadj ki, már régóta tart, de most fordult komolyra, de nem tudtuk, hogy mondhatnánk el!

-Kevin!.-mosolyogtam rá Zoéra. Sejtettem egy ideje, de gondoltam majd szólnak, megbíztam bennük, tudtam, hogy sosem élnének vissza a bizalmammal, ami most be is bizonyosodott.

-Igen.-úgy mosolygott, mintha övé lenne a lottó ötös.

-Na akkor holnap bejelentem magunkat, rám is rám fér egy kontroll.

-Köszi anya, szeretlek!

Ahogy átölelt kicsit elmerengtem milyen nagy már. Kész nő és vajon  De ami még szöget ütött a fejemben ,Cat vajon tud- e erről az egészről?Majd holnap megkérdezem

Az este folyamán hulla fáradtan dőltünk be az ágyba, a fejemben csak úgy pörögtek a feladatok tenni valók. Még lefekvés előtt listát készítettem a közeljövőről, hiszen nem szeretném, ha a fejemre nőnének a dolgok. Nagy nehezen sikerült csak elaludnom, mert Tom nem győzött faggatni Zoéról és Kevinről.

-Kicsi, biztos, hogy jó ötlet ez, nem túl fiatal még ehhez?-kérdezte szenvedő arccal.

-Basszus, Tom, azt ne mond te ennyi idősen még nem csináltad?-nevettem, fel, olyan arckifejezéseket produkált, hogy azon már mást nem lehetett csinálni csak nevetni.

-De, csináltam, de az más.-vágta be a durcást.

Végre sikerült beletörődnie, hogy Zoé érett nő, és ha ő így gondolja, akkor had éljen a lehetőséggel, hogy kipróbálják egymást. Én speciel örülök, hogy Kevin lesz neki az első, bár kicsit tartok tőle, hogy a barátságuk, nehogy rámenjen, de hát ezeken nekik kell végig menniük. Ha most megtiltanám, szerintem nagyobb kárt tennék vele, mint hasznot.

Reggel egy nagyon kapkodós és nagyon zsúfolt nap indult. Már az elején láttam, hogy hulla fáradt leszek estére. Tom egész nap a filmmel kapcsolatos megbeszélésen lesz. Zoé kapta mára a házimunkát. Én a Klub és a tervező iroda , na és az engedélyek viharában fogok megfulladni, és persze töménytelen mennyiségű telefont is el kell intéznem.

Persze semmi nem ment simán, alig, hogy elindultam, máris álltam a dugóban. Ritkán szokott lenni , de akkor az nagyon nagy. Lelkiekben próbáltam felkészíteni magam a több órás várakozásra. A telefonjaimat sikerült egy óra alatt lerendeznem, de a kocsisor, még egy centit sem mozdult, ezért elkezdtem összeírni az elmaradhatatlan teendőim listáját.

A dugóban ülve és firkálgatva rájöttem,nem egészen egy hét és Zoé indul Európába én meg nem egész három hét múlva bezárom a klubot.

Zoé, nagyon be van zsongva. Két hetet fognak eltölteni odaát, és ahogy visszajön már költözik is a Berkeleyhez. Gyorsan fel is jegyeztem miket kell vennem még neki, majd felhívtam, hogy négyre legyen készen, mert a doki fogad is minket.

Mire tényleg minden teendőmet elintéztem amit kocsiból el lehet intézni, végre el is tudtam indulni.

A klubban igazi káosz fogadott, mérnökök ezrei vártak rám, hülyébbnél hülyébb kérdésekkel. És ráadásul, ma beszállítói nap is volt. Feje tetejére állt a világ. Kettőkor tudtam hazaindulni Zoéért, hogy négyre odaérjünk a klinikára.

Otthon hatalmas kapkodásban és sokkban készülődtünk. Ideges voltam, de akkor még nem is sejtettem, hogy a napnak koránt sem lesz vége. 

A klinika nem volt túl messze. Mire odaértünk, sikerült is kicsit lehiggadnom, a napi stressz kikészített, de Tom lebegett a szemem előtt. Este végre összebújva megnézhetünk egy filmet, mivel Zoé, Catéknél alszik.

Ma, sikerült Cattel beszélnem, aki hál istennek, ugyan úgy gondolkodott gyermekeink kapcsolatáról, mint én. Bár ő is meglepődött, de abban egyet értettünk, hagynunk kell őket kibontakozni.

Az orvos alapos vizsgálat után küldött ki minket a váróba, hogy megvárjuk az eredményeket.

-Na, ugye nem volt vészes kicsim?-kérdeztem Zoét a váróban ülve. Egész úton idáig azon idegeskedett fájni fog e, és hogy egyáltalán milyen lesz.

-Nem anya, de irtó kellemetlen.-húzta el a száját.

Egyesével hívott be minket az orvos vissza. Zoé ment előre, mikor kijött fülig ért a szája. Makk egészséges volt, és a fogamzásgátlást is  megoldották. Mivel én jöttem Zoé várt rám kint.

-Eve, kérem foglaljon helyet.-mondta a doki kimérten nekem meg abban a pillanatban elkezdett liftezni a gyomrom, szédültem is, ezért szót fogadtam.

-Nézze, még nem teljesen biztosak az eredmények, szükségünk lesz pár megerősítő vizsgálatra, de van egy kis  probléma.......