Múlik az idő (33. fejezet)

 A napok villámsebesen teltek. Tom meglepije az volt, hogy a filmjét mégis csak Los Angelesben forgatják. Zoé sikeresen túlélte az európai nyaralást. Fantasztikusan érezték magukat és élményekkel gazdagon tértek haza. Az új lakásba való beköltözése Zoénak viszont nem volt zökkenő mentes, legalábbis nekem érzelmileg. Borzasztóan megviselt , hogy elköltözött. Mintha az életem egy szakasza lezárult volna és most kezdődne a másik.Persze igyekeztem neki ezt nem kimutatni, hiszen olyan lelkesedéssel költözködött és készült az egyetemre. Tom amúgy is folyton azt hangsúlyozta, hogy most érzelgősebb vagyok a kelleténél, és higgyem el nincs itt a világ vége. Mire elkezdődtek neki a forgatások, addigra Zoé sikeresen elkezdte az egyetemet, a klub bezárt és megkezdődtek az átalakítások. Bobby és Cat nélkül nem tudom, hogy bírnám a rengeteg teendőt egyedül. Sokat segítenek. Igazából nekem csak a nézelődő szerep jutott. Illetve , hogy fizessem a munkálatokat. 

Barátaink nagyon örültek mikor bejelentettük neki a nagy hírt, hogy szülői örömöknek nézünk elébe. Úgy bánt velem mindenki mint egy hercegnővel, ami engem néha nagyon zavart. Tom mesterfokon űzte a féltést ami az utóbbi időbe kezdett az agyamra menni. Idegtépő viták és édes kibékülések jellemezték az elmúlt hónapokat. Zoé sokszor jött haza, eszméletlenül várta, hogy kis tesói végre világra jöjjenek. Összességében elmondhatom, hogy csodálatosan viselkedett velem mindenki.

Az elmúlt nyolc hónap alatt sikeresen befejezték a filmet , a klub is elkészült és Zoé is beilleszkedett új környezetébe. Egyetlen egy dolgon kellett még túl lennünk. Mégpedig, nekünk is át kell költöznünk, az új közös lakásunkba. Beverly Hillsen sikerült megtalálnunk az ideális otthont.Közel volt a stúdiókhoz és nekem a klubhoz is. Ám a legdöntőbb mégis az volt, hogy kertes környezetben van. Nem akartam az ikreket a város szívébe vinni. Kertes háznak az előnyei mellett döntöttünk.

Reggel érkeztek a költöztetők, teljes káosz uralkodott az egész házban. Mindenhol dobozok, zacskók, zsákok. A bútorokat, amik nem illettek bele az új házba sikerült eladni, azokat már elszállították. A többit átvitték az újonnan vásároltakkal együtt. Ma már csak a belevaló cuccainkat kell átszállítani és a helyére pakolni. Végeláthatatlannak tűnő feladat volt, de hála barátainknak, estére volt hol álomra hajtani a fejünket. Hulla fáradtan , dagadt bokával és kissé hisztisen estem be az ágyba.

-Mi a baj kicsik?.-Tom a kicsi helyett így kezdett el hívni, mióta kiderült terhes vagyok.

-Semmi, basszus most voltam pisilni, de már megint kell, leszakad a derekam és a lábam is sajog.

-Megmasszírozom!.-és már éreztem is selymes bőrét a derekamon, ahogy elkezdi feljebb simogatni a hálóingemet. Iszonyatosan megkívántam, mint mindig. A terhességem alatt egyszer sem utasítottuk vissza egymás közeledését. Ugyan olyan intenzitással szerettük egymást, mint eddig. Bár Tom sokszor lelkiismeret furdalással küzdött, hiszen az orvosom, közölte :Óvatosan. Mi meg nem arról voltunk híresek. Persze nem a gyerekek épségét veszélyeztettük ezzel, hanem az enyémet. De nem érdekelt.

-Tom.-nyögtem fel, ahogy hosszú ujjait megéreztem magamban. Csípőmet megemeltem, hogy jobban érezhessem , de abban a pillanatban éreztem ahogy a magzatvíz végi folyik a combomon, Tom kezére, ő persze ezt élvezetem jelének tekintette és tovább folytatta ténykedését. próbáltam neki Szólni, de szegénykém, csak önelégülten vigyorgott. 

-Tom, azt istenit.-szóltam sokadjára-Elfolyt a magzatvizem.-nevettem fel, mikor megláttam kétségbe esett arcát.

-Miért nem szóltál előbb?.-mordult rám össze vissza rohangálva a szobában, hogy rángatta magára a nadrágot.

-Próbáltam.-mosolyogtam rá.-nyugodj meg. Tedd a táskámat a kocsiba, állj ki és jövök, csak letusolok és felöltözök.

-Nem hagylak itt egyedül!.-képedt el.- Mi van ha valami bajotok lesz? Nem! Segítek lefürödni és felöltözni, majd megyünk a kocsiért.-Már rohant is a fürdőbe, de engem meg sem várt. Úgy viselkedett mint egy mérgezett egér. Ide oda kapkodva rohangált köztem és a ház többi pontja között. Eleinte vicces volt a kétségbe esése, de röpke húsz perc után kezdett idegesíteni. Főleg miután a kocsikulcs miatt végig rohant megint az egész házon, holott ott volt már rég a kezében.

-Tom, az istenit, szedd már össze magadat, hiszen szülni készülünk.-üvöltöttem rá, mert végre megérkeztek a fájásaim is-induljunk , mert nem itt szeretnék szülni.

-De nem találom a kocsi kulcsot.-rogyott le a kanapéra kétségbe esetten. 

-Ott van a kezedben, csak ne sürögj forogj már, hanem induljunk.

Nagy nehezen sikerült elindulnunk a kórházba, és úgy tűnt kedvesemet a vezetés volt ami lenyugtatta. A parkolóba érve a kocsiból kiszállva már profin segítségemre volt. Átestem a szokásos felvételen és a szokásos vizsgálatokon, majd megkezdődött a várakozás. Idegtépő óráknak voltam kitéve. Sokáig nem történt semmi. Tom értesítette a szüleinket a barátainkat és akik csak tudtak kint várakoztak a folyosón, hogy üdvözöljék majd az új kis jövevényeket.

Hajnal tájt már eléggé elfáradtam a sok tágító vizsgálattól és a vissza tartott tolófájásoktól, mikor végre közölte az orvos, hogy indul a mandula, végre nyomhatok. Az fiunk és a lányunk három perc különbséggel jött világra.Minden túlzás nélkül mondhatom gyönyörűek voltak. Kicsi Tom rám hasonlított Rebeka viszont kiköpött apja volt. Eszméletlenül tündériek voltak. 


Barátaink kitörő lelkesedéssel és örömmel tódultak be és halmozták el már most őket szebbnél szebb ajándékokkal. Mikor végre kettesben, vagyis négyesben maradtunk észrevettem Tom könnyes szemeit.


-Mi a baj?.-kérdeztem gyengéden.


-Semmi, csak a világ legboldogabb férfia vagyok, hogy te vagy a gyermekeim anyja. De egy valami hiányzik.


-Micsoda.-kaptam fel ijedten vallomására a fejemet.




-Nem vagy még a feleségem.-lehelt csókot a számra.




-Ezen könnyen segíthetünk.-mosolyogtam cinkosan.



-Akkor ezt vehetem igennek?



-Akkor ez leánykérés volt?



-Igen




-Igen






Boldogan és mosolyogva váltunk el egymástól. Hiszen , mit is akarhatnánk még.