Lefagyva álltam az ember előtt és az volt az első gondolatom, hogy kísért a múlt! Ellenben a második gondolatom az volt, hogy az a múlt, én meg most itt állok az adott pillanatban és nem azon kéne törnöm a fejem, hogy mi volt, vagy, hogy mi lesz, hanem azon: Hogy a Világ legboldogabb embere vagyok. Hiszen, nem felejtettem el a képességeimet, és túl tudok lépni a múlt okozta sebeken! Tudjuk, hogy tudjuk.....meg hát, adott esetben ez ok és okozat. Megtettem egyenlő megtörtént! Ha nem tettem volna meg akkor az nem én lennék!.....
És különben is szeretem!
Kifele egy egészen új arcomat mutattam a klinikáról, de hál istennek Zoé ebből semmit sem vett észre. Valahol a jókedvű, a vidám és a felhőtlenül boldog, de mégis visszafogott állapotomat sikerült a külvilágnak mutatnom. Az elmém, pillanatok alatt vetítette a színesebbnél színesebb képeket. A jövőm és a jelenem szinte összeolvadt. Igaz, hogy nem teljesen probléma mentes a dolog, de ez is csak egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsak magamnak, ki is vagyok és mit bírok el! Elmélkedésemből Zoé hangja rázott fel.
-Anya, ugye nincs semmi baj, miért kellett tovább maradnod, már azt hittem sosem jössz ki!-kérdezte kissé szemrehányón, de mégis aggódón. Ma lesz a nagy napja , estéje, de azért próbál nem csak arra koncentrálni.
-Nincs semmi baj, csak az én koromban több mindent ellenőrzött az orvos!
Nem akartam neki még mondani semmit, amíg a problémáról nem tudok többet! Megrémiszteni sem akarom őket, feleslegesen aggódnának, amíg nem tudjuk pontosan mi is a helyzet és a komplikációkat is kizárhatjuk elmondom nekik.
Hazaérve, egy szem gyermekem eltűnt a kis birodalmában. Én pedig nekiálltam valamiféle vacsit összedobni. Addig is lefoglalom magam amíg az orvosom fel nem hív az eredményekkel. Hál istennek, még ma megcsinálják. Ilyenkor azért élvezem és ki is használom az ismertséggel járó előnyöket.
Nem akartam hétfogásos vacsorával várni kedvesem, de gondoltam az egész napi hajcihő után, jól esik neki egy kis házi koszt. Paradicsom levest csináltam pirított zsemlekockákkal, meg egy kis fokhagymás parajjal töltött raviolit, sajtszósszal!
Épp kész lettem az étellel mikor Zoé is leviharzott az emeletről, teljes harci díszben és frenetikus izgalomban. Még gyorsan eláttam egy csomó hülyeséggel, mert hát mind mondhat egy anya a lányának aznap este szemtől szemben, amikor mind a ketten tudják, hogy ma fog először szeretkezni a gyerek. Hát csak hülyeség jutott eszembe, egyrészt zavaromban, másrészt szerintem elég sok mindent lehet ő tudna mesélni nekem.szóval, miután kioktattam kőkorszaki módszereimről a gyereket elmenekült!
Fáradtan rogytam le a kanapéra a mobilommal a kezemben. Nagyon vártam azokat az eredményeket, de igazából Tom holléte jobban aggasztott. A kijelzőre pillantva vettem észre, hogy elmúlt nyolc óra. Gondoltam felhívom kedvesemet, hol a picsben jár már az édes., de abban a szent momentumban, meg is csörrent a telefonom.
-Szia.
-Szia, kicsi! Nem fogod elhinni, milyen jó hírekkel megyek haza. Pár perc és otthon vagyok.
-Jól van drága, főztem fincsi vacsit. Zoé elment, letusolok és várlak.-Nem akartam neki hazudni, eltitkolni sem az orvosnál hallottakat, de amíg azt a pici problémát nem deríti ki az orvos, addig én is reménykedhetek.
-Oké, puszi.-hadarta, majd le is rakta. Olyan édes mikor izgatott, akkor rögtön átváltozik ötéves gyerekké, és csak pörög és pörög.
Gyorsan letusoltam, és felvettem egy kényelmes nacit meg egy trikót. A lépcső tetején jártam, ahogy a konyhába igyekeztem mikor megszólalt ismét a mobilom. Végre az orvosom volt. Türelmesen, és egyben döbbenten hallgattam végig amit mond. Nem akartam hinni a fülemnek. konkrétan szerintem percekre sokkos állapotba kerültem, majd nagy nehezen az agyam elkezdte feldolgozni értelmesen is az információt. Ahogy egyre jobban sikerült észhez térnem, úgy szélesedett a vigyor az arcomon. Szép kis estének nézünk elébe. Már előre látom drágámat, hogy pörögve hazaér, majd jéggé fagyott arccal mered egész éjjel a kanapén a tévé előtt.
Fogalmam sincs mikor tettem le a telefont menet közben. A következő ami a vigyorgásomban megszakít az Tom érkezése. Filmbe illő jelenet, de minimum egy kandi kamera kellett volna. Én állok a konyha ajtóban őt bámulva fülig érő szájjal, robotként mozogva. Ő áll a bejárati ajtóban, pakkokkal a kezében, teli szájjal mosolyog és lassítva mozog. Mikor felfedeztük egymáson az idiótaságot kipukkadt belőlünk a nevetés.
-Szia.-csókoltam meg. -Van egy két hírem nekem is.
-Hú, kicsi, nekem is, de olyan, hogy hihetetlen, le fogsz hidalni.-kezdi, mondom mint az ötévesek.
-Szerintem te nagyobb hidat fogsz csinálni.-böktem oldalba.-Gyere vacsizzunk, közben megbeszéljük.
Az ingénél fogva húztam őt magammal. Nem tudom miért de azonnal elkapott a hév, ahogy nyakának bőrét megéreztem a kezem alatt. Ott helyben akartam. Ennek hangot is adva, gomboltam kifelé a gombokat, de megállított.
-Kicsi, előbb beszéljünk.-súgta fülembe, a száját végig húzva a nyakamon.
-Jó.- hangom nyögésnek hallatszott, de igaza volt beszélnünk kell.
-Kezd te.-mondta miközben az ölébe húzva leült egy konyhaszékre.
Felálltam és idegesen jöttem mentem.
-Eve, baj van?Azt mondtad neked is van egy jó híred?.-kicsit rémült volt a tekintete.
-Nem drágám, én azt mondtam, hogy van egy nagy hírem, azt hogy jó e, te majd eldöntöd. Voltunk ma Zoéval ugye a dokinál és engem is megvizsgált. Az egyik vizsgálat során kiderült, hogy van egy daganat a méhemben. De nem tudtak róla semmit mondani, az ultra hang nem sokat mutatott. Aztán elvégezek még egy csomó vizsgálatot, aminek nem rég kaptam meg telefonon az eredményét.
-Eve, jézusom, mond hogy nincs semmi bajod.-kedvesem idegesen pattant fel és trappolt oda hozzám.
-Nem Tom, nincs semmi bajom, terhes vagyok és...
Be sem tudtam fejezni a mondatot, már a karjaiban voltam. úgy csókolt, hogy a bugyim is benedvesedett tőle.
Istenem, köszönöm.-emelte fel a fejét az ég fel, majd a szemembe nézett.-köszönöm kicsi, én vagyok a világon a legboldogabb ember.
A nagy örömködés közepette megfeledkeztem egy apró tényezőről. Illetve arról a bizonyos problémáról, ami még délután beárnyékolta az örömömet, amiről most már tudom , hogy nem probléma, hanem egy újabb próbatétel, aminek nagyon boldogan nézek elébe.
-Tom, had fejezem be.-szóltam rá kedvesemre, hogy végre megoszthassam vele is a történteket. -mint, mondtam azt hitték, hogy daganatom van
.
-Igen kicsi, de miért?.-kotyogott megint közbe.-jó mondjad.-forgatta a szemeit miután szememmel jeleztem, hogy had mondjam már végig az istenit.
-Ketten vannak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése