2011. aug. 25.

Csőd(35. fejezet)

Lassan, mint a párduc mikor becserkészi az áldozatát lopakodva közelítettem felé. Az alkohol és a düh csak úgy száguldott az ereimben és majd meg haltam egy kis kalandért, hogy bebizonyítsam még mindig jó nő vagyok, és még mindig kellek én is valakinek. Az adrenalintól minden idegszálam megfeszült, az arcomat elöntötte a szexi pír, a mellbimbóim az egekbe meredezve hívogatták áldozatát.Rob szeme találkozott az enyémmel. Látni lehetett benne a felismerést, majd miután engem felismert, tekintetemből kiolvasta a helyzet felismerését is. Úriember lévén, rögtön a pulthoz vonult, társaitól távol. Mire odaértem hozzá, a kedvenc pezsgőmből egy üveg, már a jeges vödörben várta, hogy elfogyasszam.

-Szia.súgta a fülembe, mikor mellé támaszkodtam. A bárszékre ülve még közelebb hajolva ajkaihoz.

-Szia,-búgtam, mint valami doromboló macska.-Hogy hogy itt?


-Kimenőm van estére és mikor észre vettelek ennek csak még jobban örültem.-húzta csibészes mosolyra vastag kívánatos ajkait.



Tudtam,illetve olvastam Rob szerelmi életéről. Évek óta tabu volt a számomra. Mindig igyekeztem Tomhoz való ígéretemet betartani, miszerint soha ,de soha többé, a közelébe se megyek. Persze miután ezt megígértem, minden honnan Rob arca tükröződött vissza. A fodrásznál az újságokról. A mozi előtt a plakátokról. A tvből, de olyankor Tom mindig elkapcsolta. Ennyi év után mégis mint két mágnes rögtön egymásra találtunk. Miközben lefutottuk egymással a kötelező köröket, rátértünk arra, hogy mégis mekkora erővel nyúl most a sors az életünkbe, még ha mind a ketten tudjuk, ismét csak vigaszt nyújtunk egymásnak. Eltöltünk egy jó kis éjszakát együtt és utána mind a ketten éljük tovább az életünket.Tomnak, mint hogy elmesélte, szintén régóta van egy párkapcsolata, de mostanában nem túl jól mennek a dolgaik. Pont mint nekem. Így nem volt kétség, hogy vigaszt fogunk nyújtani egymásnak. Szidhattuk a párjainkat és mellette flőrtölhettünk szabadon. Bár én a vége fele már előjátéknak neveztem volna a dolgot. Mivel az átalakítás után egy iroda még mindig a rendelkezésemre ált diszkréten felvonultunk, hogy ott folytassuk a vigasztalódást.

Robra nagyon jó hatással volt a pár év öregedés. Nagyon szenvedélyesen közelítette meg a dolgokat. épp a kanapéról álltam volna fel, hogy töltsek még magunknak pezsgőt mikor hirtelen az ölébe rántott. Ajkai vadul kaptak az enyémek után.Nyelvünk vad táncára testemet elöntötte a forróság. Keze vándorútra indult, a melleimen át egészen a nadrágom széléig. Óvatosan , mégis hatalmas lendülettel szabadított meg nadrágomtól, hogy lábaimat minél hamarabb szélesebbre tárja, hogy testem lüktető pontját ízlelhesse.

Úgy vergődtem a karjaiban , mint a partra vetett hal.Az extázisból, az ajtó nyitódása és Tom villogó szeme hozott vissza. Időm sem volt reagálni. Tom hatalmas hévvel vetett rá magát Robra. Úgy püfölték egymást mint profi bokszolók a ringben. fogalmam sincs miért, de meg se mertem szólalni Bobby és Toby szedte őket szét. Hál istennek annyi lélekjelenlétem volt, hogy a ruháimat magamra erőltettem előtte.

-Miért tetted?.-rogyott le Tom a szőnyegre. Miközben felém üvöltötte a szavakat.Észre se vettem mikor hagyták abba és mikor hagytak minket magunkra.


-Azért, hogy neked is fájjon!.-hüppögtem.


-Nem gondolod, hogy enélkül is volt elég bajunk.he? Miért kell neked mindig minden problémánknál, ennek a köcsögnek a karjaiba menekülnöd? Ez a megoldás, keféljük ki magunkból a gondokat. Hát gyere, megduglak én is ha kell!-teljesen ki volt kelve magából. 

Kísértetiesen hasonlított a helyzet az évekkel ezelőtt történtekre, csak most nem erőszakolt meg. Az adrenalin és a hév egyszerűen arra késztetett, hogy odamenjek hozzá és egy hatalmas pofont keverjek le neki. Úgy csattant a tenyerem az arcán ahogy az ostor a cirkuszban, amivel a lovakat hajtják.Tom meglepetten pislogott rám, de én folytattam, ott ütöttem ahol értem, miközben mondtam a magamét.

-Te beszélsz, ki az aki "majdnem " megcsalt" rajzoltam macskakörmöket a levegőbe? Ki volt az akinek problémája van a kapcsolatunkkal he? Én? Mert nekem csak annyi bajom volt, hogy keveset vagy velem. A gyerekeken és a munkádon kívül velem nem is foglalkozol! És ha tudni akarod épp ma szerveztem volna meg nekünk egy kis nyaralást a gyerekek nélkül. De gratulálok, sikeresen elbasztad!Az meg, hogy kivel mit csinálok mióta érdekel? Talán csak neked szabad hetyegni másokkal?

-Én nem hetyegtem, ha tudni akarod még idáig sem jutottam mint te. Én szimplán kaptam egy ajánlatot, amit majdnem elfogadtam, de ennyi, csak a fejembe futott végig. De még csak hozzám sem ért! Téged meg itt talállak széttett lábakkal miközben ennek a faszfejnek a nyelve tövig benned van! Na akkor versenyezzünk kinek a szarabb? Tudod mit, Cat van a gyerekekkel, menj haza, józanodj ki. Végeztünk. Én meg akartam veled beszélni, de nem lehet. még mindig egy hisztis hülye picsa kis csaj vagy egy negyven éves nő testében!

Nincsenek megjegyzések: