Egy nehéz nap éjszakája (23/2fejezet)

Amikor a klub előtt leparkoltam az autóval, kellett néhány perc míg össze szedtem magam. Próbáltam a bennem rejlő energiákat egy helyre összpontosítani, a fejembe!

Tudom, hogy profi vagyok a munkában, azt is tudnom kellett volna, hogy hülyeség volt egy pasit ennyire közel engedni magunkhoz. De ennek vége, most jön majd csak az igazi Eve Rider. Fura, majdhogynem köszönetet kéne mondanom Tomnak, hogy kihozta belőlem az igazi énemet. Tizennyolc évig siránkoztam egy ballépésem miatt, most pedig nem fogok siránkozni megint. Nem. Most az egyszer, az leszek aki lenni akarok. Erős , független, szexi nő. Soha többet nem búgózom be a csigaházamba, de nem is fogok ilyen mélységekig bele ugrani egy kapcsolatba. Talán tényleg gyors volt a tempó , talán nem. De ez van Vége!

Erővel és önbizalommal megtelve indultam el végre, hogy végezzem a munkám.

Persze, ahogy beértem rögtön éreztem magamon a fürkésző tekinteteket. Cat és Bobby is egyszerre akart volna sajnálkozni, de felemeltem a kezem.

-Nem, nem vagyok kíváncsi a magyarázatokra. Elszúrtátok. nem szabadott volna annak a nőnek itt lennie. És mára ezt a témát lezártnak tekintem. Bobby hétfőn reggel kilencre várlak az irodámban, mint a főnököd. Most mint a barátod, remélem minden oké. Ha valami kell az irodámban leszek.

Oda menekültem egyenlőre, vártam, hogy történjen valami és történt is. Elkezdtek gyülekezni a vendégek és készültek a "Meglepetés " kiüvöltésére. Igen ám, de Tom valahogy nem akart megérkezni, vártak és vártak. Komolyan már én is ideges voltam. Bobbynak nem vette fel a telefont. idegőrlő percek után Bobby robbant be hozzám az irodába.

-Hívd fel, hátha neked felveszi!.

-Ki van zárva, én nem hívom fel, de odaadom a mobilom ha akarod, de én nem beszélek vele.

-Miért? elküldte a picsába is, egyikünk sem tudta , hogy Clare és Daniel fel fogja hívni őt. Őket hibáztathatod, de se engem se Tomot nincs értelme. Az meg, ahogy viselkedett, az csak azt mutatja, hogy ember és hibázhat. De elküldte, mert rá akart mászni.

Bobby nem tudta befejezni a kis monológját , mert Cat rontott be az irodámba, olyan arccal, mintha valaki meghalt volna.

-Bobby gyere, itt van, de totál részeg, üvölt a biztonságiakkal ő csak Evevel hajlandó beszélni.

-Nem jöhet be, ha ennyire részeg nekem itt nem fog balhézni, a többi vendégre is és a presztízsünkre is gondolnunk kell. Bobby vidd el józanítsd ki és ha kicsit jobban van beszélek vele megígérem. De ebben az állapotban, se én se a klubom nem kíváncsi rá.

-Eve, baszd meg téged még most is csak a klub érdekel, hát ennyire megbántott.

Ment még az üvöltés egymás között, de nem engedtem. A lelkem tönkre vághatja, de az álmom nem. A klub jó hírét nem adom. Nincs se isten se hatalom. Nem jön be és kész.

A sok üvöltésnek az eredménye az lett, hogy elmentek kijózanítani Tomot, nem sok kellett hozzá, mert egy órán belül ott ült a kanapén és férfi létére tutult a meglepetéstől. Az iroda ablakából néztem az eseményeket. Tudtam, hogy megígértem, hogy beszélek vele. Hagytam hogy lássa ,  a bulit és, hogy ennyi ember készült miatta, de bevallom csak azért , hogy még szarabbul érezze magát. Majd mikor már láttam, hogy tényleg kétségbe van esve és a saját barátai között sem találja a helyét kimentem. Hűvösen és magabiztosan, mint az első találkozásunkkor.

-Gyönyörű vagy.-súgta a fülembe elcsuklott hangon, de ezzel most nem hatott meg.

-Köszönöm!.-hegykén , felszegett állal, álltam a tekintetét. A szemében látszott a mérhetetlen kétségbe esés amit az elvesztésem lehetősége okoz neki, de nem érdekelt. Megalázott. Semmibe vett egy másik nő mellett, mintha megcsalt volna. Valamilyen szinten el is árult.

-Eve, kérlek!.-könyörgött.-csak adj egy percet, hogy elmagyarázzam.

-Rendben, de nem ma! Ma bulizz, ez a te estéd.

-Én így nem tudok, bulizni, ha te nem vagy velem, és nem bulizol velem, ha nem szeretsz.

-Tom, én szeretlek, de sosem leszek már veled. Attól, hogy meghallgatlak , még nem fog megoldódni semmi. Döntöttem, de végig hallgatlak majd, mert megígértem Bobbynak. Én még ezt az esélyt sem adnám meg. És ha , most megbocsátasz, le kell mennem körbenézni, hogy ott is rendben van e minden.

Muszáj volt elmenekülnöm előle, mert ha még két percig hagyom, hogy beszéljen , tuti a nyakába borulok és még az el nem követett bűneit is megbocsátom neki. Leérve azonnal úgy döntöttem alkoholba fojtom a bánatom. Egyik koktélt ittam a másik után, majd már mikor bátorra ittam magam, úgy döntöttem, felmegyek és csak odaadom neki az ajándékomat.

Egy nagyon szép telefont vettem neki még a múlt héten, mert örökké avval a kőkori modellel rohangált és mindig cikiztem érte, hogy tiszta égő amikor emberek között elkezd csörögni neki és ő tök nyugisan veszi fel.

Felfele lifttel mentem.A lépcsővel nem biztos , hogy meg bírtam volna birkózni.

Tom az egyik kanapén ült és próbálta magát nagyon jól érezni, de én láttam rajta, hogy a háta közepére nem kívánja ezt a bulit. ő is alkohollal kompenzálta a rossz hangulatát, aminek az lett az eredménye nála is, hogy igencsak részeg állapotba került ismét. Ma már másodjára rúgott be.

Végig futott az agyamon, hogy két részeg ember nem biztos, hogy jó kommunikációs eszközöket fog alkalmazni egymáson , főleg, úgy hogy én még sértett is vagyok, de nem érdekelt. Ahogy haladtam egyre közelebb a társasághoz, nőtt az önbizalmam, hála az elfogyasztott koktéloknak, de amikor közelebb érve megláttam, hogy az a cafka is ott ül a sarokban és a keze Tom combján pihen elöntött a harci ideg. Szemeim előtt csak az a kép lebegett, ahogy majd kidobom , a kis ribancot a klubomból. Eltökélten haladtam előre. A düh és az adrenalin csak úgy vágtatott az ereimben. Valószínűleg ha nem szólt volna a zene hangosan dübörgő szívemet mindenki hallotta volna, de így a zene elnyomta érkezésem zajait.

Váratlanul kaptam el Lyneet a hajánál fogva és rántottam ki magam mellé a kanapéról. Mivel nem vagyok a hajcibálós cicabunyó híve, ezért torkon ragadva vágtam neki a falnak.

-Megmondtam Bobby, hogy nem jöhet be!.-kiabáltam rá Bobbyra, amikor megpróbálta leszedni a kezem a cafka nyakáról. Persze nem sikerült neki. Amennyi düh és fájdalom volt bennem, most még egy hegyomlást is képes lettem volna megállítani.

Csak fogtam a nő nyakát és Tomra néztem. Ő csak ledöbbent és megszeppent képpel ült azon az átkozott kanapén, de meg sem mozdult. Bár mondjuk azért ez jó jel. Meg sem kísérli megmenteni, de volt valami a szemében amit nem tudtam hova tenni. Ezt a nézését nem ismertem, de aztán hirtelen belém hasított a felismerés. Megtette, megcsalt bosszúból, amiért nem hallgattam meg. Azért van most itt Lynee, hogy az orrom alá dörgölje, hogy ő nyert. Tudtam a kérdésre a választ de muszáj volt feltennem a kérdést Tommnak. Lehet csak kínzom vele magam, de jogom van tudni az igazat.

-Tom, mond, hogy nem dugtad meg?.-kérdeztem kétségbeesetten, és még inkább a falhoz nyomtam az átkozott boszorkát.

Tommal pár pillanatig farkasszemet néztünk, majd lehajtotta a fejét egy hatalmas sóhaj kíséretében. Elengedtem Lyneet.

-Vigyétek ki innen.-hangom fagyos és közönyös volt. Danék , már ott voltak, hogy kivezessék Lyneet, nem is tudom mikor jöttek fel. Gondolom mikor kiszedtem a kanapéról. Elégedett voltam, elvégre kidobattam. Azt hittem majd Tom megy utána de nem mozdult, csak nézett a szemembe a búbánatos nézésével, amivel mindig megpróbált elvarázsolni, de nem szólalt meg. Bennem viszont még mindig forrt a düh.

-Gyáva féreg vagy, még csak ki se mered mondani a szemembe nézve,hogy megdugtad. Büszke lehetsz magadra. Egy senki vagy, és az is maradsz.

 Nem vártam válasz, sarkon fordulva akartam visszamenni az irodámba, hogy magamba roskadjak, de ahogy elindultam Tom elkapta a karomat és teljes erőből a falnak vágott. A fejem zúgott az ütéstől. Kezei vasmarokként szorítottak.

-Engedj el.-sziszegtem.- de ahelyett, hogy elengedett volna a tarkómon megmarkolta a hajamat és az irodámba húzott, bezárta az ajtót, majd szó szerint ledobott a kanapéra. Se só se beszéd állt neki vetkőztetni, úgy tépte le rólam azt a kis falatnyi ruhát, mintha az élete múlna azon hogy rajtam van. meg sem mertem szólalni, hagytam, hogy azt tegyen velem amit akar, leblokkoltam, képtelen voltam bármit is tenni elenne. Félre ismertem, az egyszer már biztos, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

A fájdalomtól, amit azzal okozott, hogy belém hatolt, úgy visítottam, mint keselyű a dög felett. Ha ez nem lett volna elég fájdalom a testemnek, még a lelkemet is elkezdte kínozni.

-Nem, dugtam meg, hát miféle szörnyetegnek hiszel te engem ha? Ilyennek, mint most? Nem szeretek senkit csak téged, és most is csak azért vagyok ilyen mert akarlak!

Hirtelen abba hagyta, majd zokogva, arcát a tenyerébe temetve a térdére borult.