Valami nem hagy nyugodni! II. (7. fejezet)

Én csak ültem és vártam, hogy vajon Tom, miért akar megállni,de a legfőképp az foglalkoztatott miért kiabál a sofőrrel. Ahogy megállt az autó felém fordult és olyat mondott, hogy azt kívántam bárcsak szétnyílna a föld alattam és elsüllyednék. A legrosszabb rémálmom kezdődött el abban a percben.
-Szállj ki!

A hangja semmilyen érzelmet nem tükrözött, az arcából sem tudtam kivenni semmit. Értem én, hogy gáz egy olyan nővel összejönni, akinek van egy tizennyolc éves gyereke, de azért baszki csak nem kéne kirakni a kocsiból. Vagy azt hiszi, hogy ha ennyi idős a gyerekem, akkor már én is öreg vagyok. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok közepette szálltam ,ki abból az átkozott kocsiból. Tudtam, ha megszólalok sírni fogok, azt az örömet pedig nem fogom, egyetlen egy féregnek sem megadni.Ahogy kiszálltam éreztem, hogy összefogok esni. Éreztem ahogy a körülöttem lévő dolgok távolodni kezdenek és a szemeimre a jól eső feketeség jön. Elájultam. A hangok csendes ciripelésként kúsztak az elmémbe, de olyan jó volt nem rájuk figyelni, olyan jó volt a nyugalmat és biztonságot nyújtó feketeségben lenni. Zavartak még ezek az apró kis zörejek is. Nem tudtam a semmibe merengeni, mert valaki a szemembe világított.

-Miss. Rider, a kezelőorvosa vagyok. Ájulással, hozták be a kórházba, de a vizsgálatok kimutatták, hogy valószínű hirtelen sokk okozta az ájulást. Amint kicsit jobban magához tér ,haza is mehet.


-Ki, hozott be?


-Az úr kint várakozik. Beengedhetem?


Nem tudtam, mit mondja, hiszen képes lett volna kirakni a kocsiból és ott hagyni az út mentén, csak azért mert van egy lányom. Semmit nem tudtam, de a miérteket csak egyféleképpen tudtam kideríteni.


-Igen, köszönöm, küldje csak be.



Azon imádkoztam, ne rúgjon belém még jobban, hiszen nekem ő komolyan tetszett, többet vártam volna ettől az egésztől. Miért, olyan bonyolult az élet. Mikor végre kinyílok, ami soha , de soha eddig nem fordult elő, akkor csalódok.Féltem tőle, tudom, hogy csak azért mert a szemei olyanok mint Neki. Annak az ismeretlen ismerősnek, akinek tizennyolc éve én vagyok az anyukája.



-Szia-lépett be félve a terembe.Szinte osont, mintha csak azt akarná elérni, hogy ha nem hallják, akkor tán, nem is látják.


-Szia, te hogy-hogy itt vagy, miért nem hagytál az út szélén. Megtehetted volna.-Elővettem a legcsúnyább nézésemet, és a hangom is a lehető legmagabiztosabban csengett.


-Mi?De hát meg kellett hogy álljunk. Azt hittem a friss levegőtől majd jobban leszel. De ahogy kiszálltál a kocsiból, össze is estél mire átértem a másik oldalra.


A felismerés,hát az volt az a rémálom amiről beszéltem. A mai nap folyamán, olyan szinten beégettem magam, hogy tényleg a földel lennék inkább egyenlő. Ezek szerint azért nem szólt semmit, mert látta, hogy rosszul lettem. Nem akart bántani, nem kapott sokkot. Én voltam aki sokkot kaptam, hogy beszélni akarok neki Zoéról. Hogy el akarom mesélni neki az életemet. De nem azt nem mesélem el neki. Ennyire nem bízhatok benne. Ő is a hivatalos sztorit kapja. Zoé apja,meghalt egy autóbalesetben.


-Ne haragudj, de mikor mondtam, hogy van egy lányom, valószínű előre eldöntöttem , hogy hogyan fogsz reagálni és ettől lettem rosszul.



-Eve, ne haragudj, de nem is ismerlek, biztos vagyok benne, hogy attól, hogy fiatal anyuka vagy nem vagy rossz ember.-Na akkor nem gondol öregnek, mosolyogtam el magam a gondolatra.Meglepődtem, hogy oda ült az ágyam szélére és fogta a kezemet.

-Jobban vagy? Hazaviszlek.

-Köszönöm az jó lesz, de nem mehetnénk el a tengerpartra ahogy ígérted?


Jól esett volna most egy kis séta és friss levegő és úgy gondoltam, megérdemel tőlem egy normális randit. A papírok elintézése után, végre elindultunk. Útközben nem nagyon szóltunk egymáshoz, de végig fogta a kezemet a kocsiban. Nem kellett beszélnünk. Néztük a mellettünk elsuhanó tájat, mely nyugtatólag hatott ránk.Tom háza, valóban a tengerparton volt, ámulatba ejtett, milyen csendes és nyugodt a környék, főleg így éjszaka. Csak a tenger hangát lehetett hallani. A ház ízlésesen volt berendezve, a fekete és a fehér dominált. Kicsit hasonlított stílusban az enyémre, de nálam még a lila is jelen volt. Nem tűnt tipikus legénylakásnak. Az asztalon friss virágok illatoztak az étkezőben. Ragyogott minden a tisztaságtól. Gondolom , hogy nem ő takarított, de egy férfinél, már az is jó pont , ha leszerződtet egy takarítónőt. Ezek szerint igénye van a tisztaságra és a rendre. Helyes! a partra a nagy üvegajtón keresztül a nappaliból lehetett kimenni.
Amint kiértem a szavam elakadt. Magában a paradicsomban éreztem magam. A terasz körbe volt ölelve különböző cserepes növényekkel, egy hosszú rámpán lehetett lemenni a ház mögötti kertbe. Az úszómedence lebilincselt, ahogy a világítása a fodrozó vízen fel- fel csillant. A leglenyűgözőbb, mégis a part volt, egy kiskapun vezetett ki Tom, ahogy megéreztem a tenger illatát elkábítva éreztem magam.


Amióta eljöttünk a kórházból, nem nagyon szóltunk egymáshoz, de valahogy nem az a kínos csend ölelt minket kőrbe. Most mégis úgy éreztem, meg kell, hogy szólaljak, de Tom megelőzött. Amíg én a tengerbe gyönyörködtem, ő bement két pohárér és egy üveg borér.

-Gyere, üljünk le.

Leültünk a homokba, szabályosan langyos volt még, pedig hát az óra igen csak hajnali ötöt mutatott.


-Nemsokára fel kel a nap, ha elegem van a sok rajongókból, és besokallok a sok interjúktól, ide szoktam menekülni. Ez a ház az én békeszigetem.

-Megbántad, hogy ezt a pályát választottad?-komolyan érdekelt, hogy milyen élete lehet. Nagyot kortyoltam a borból és hallgattam ahogy beszél. Csodás hangja van. Zene füleimnek, az egész lénye vonz,de ez most már, nem csak testileg, lelkileg. Kíváncsi vagyok mindenre ami vele kapcsolatos, és a közelében megmagyarázhatatlan oknál fogva, de biztonságban érzem magam.

-Nem, egy percig sem. Nehéz volt eljutni idáig, de nem bántam meg. A rajongókkal sincs semmi bajom, hiszen ők juttattak idáig, meg valamennyire nyilván való a tehetségem is. bocs, hogy nem szerénykedek, de megdolgoztam a tudásomért azt hiszem, bár van mit tanulnom még mindig. De amire a legbüszkébb vagyok, nem felejtettem el, honnan jöttem. Nem panaszkodom, mert soha nem szűkölködtem gyerekként sem semmiben, de anyám és apám, megtanított a tiszteletre, arra, hogy a család mindenek felett áll. Igaz most nagyon távol vagyok tőlük, és hiányoznak mégis az a tudat, hogy hisznek benned és támogatnak, az erőt ad. Londonból eljutni Hollywoodig nagyon sok munka, és áldozat volt.

-London?-kerekedtek ki a szemeim.- Azt hittem csak Bobby származik onnan?

-Nem mindannyian onnan jöttünk. Toby azért jött velem, mert megtehette, és így én sem voltam itt egyedül. Bobby és a tesóim, most is csak látogatóba jöttek.

Néma bólintással jeleztem, hogy megértettem, egy pillanatig megfordult a fejemben, mi van akkor ha tényleg ő az akit keresek, hiszen kísértetiesen hasonlók azok a szemek, de hát az elképzelhetetlen. És különben is, lehet igaza van a családomnak. Valószínű az agyam védekezés képen játssza ezt velem. Több, mint valószínű, hogy magamnak kreáltam, azt az emlékképet, hogy legyen valami kapaszkodóm. Ideje lenne elengednem.

-Milyen a lányod? -kérdezte hirtelen egy angyali mosoly kíséretében. Most tényleg láttam a szemében az őszinte kíváncsiságot.

-Egy hurrikán-nevettem fel-Angyal bőrbe bújt ördög. Nagyon szép lány, de önfejű, akár csak az anyja. Céltudatos és okos. A zene a mindene. Zenél is táncol is. És ír. Nagyon érdeklik a filmek. Forgatókönyv író szeretne lenni meg rendező. Még nem döntötte el. Bár én mondtam neki a kettő nem zárja ki egymást. Néha kicsit hisztis, de nagyon jó gyerek.


-És mi a helyzet az apjával?Már ha nem vagyok indiszkrét.

-Nem, nem vagy. Meghalt autóbalesetben Catarine párjával együtt.Egyszerre estünk teherbe mind a ketten. Ők nagyon jó barátok voltak. Egy buli után haza vittek minket és karamboloztak.-Nagyon nem részleteztem, mert hát nem volt mit. Ennél nagyobb hazugságot meg nem akartam kreálni belőle. Tom érezhette, hogy nem szívesen beszélek róla.


-Gyere sétáljunk, mindjárt kel a nap!, Eve, te nem vagy fáradt?

Jézusom, lehet , hogy ő fáradt én meg itt reggelig fent tartom, basszus, hogy lehetek ilyen hülye. Én megszoktam az éjszakázás a klub miatt. 

-Nem, megszoktam már a klub miatt, de te gondolom, az vagy. Nem kell megnéznünk a naplementét. Hazamegyek, pihenj csak le. Gondolom álmos vagy. Bocs, hogy így rád erőszakoltam magam. Gondolhattam volna, hogy te nem szoktál éjszakázni. Tudod nálam van olyan ha egy húzósabb hétvége van, akkor az irodában alszom pár órát. Ne haragudj.-hadartam csak a magamét, de ő  hirtelen magához rántott és a számra tapadt.

Óvatosan ízlelgettük egymás ajkait, hiszen nem tudtuk mit kíván a másik. A kezeim automatikusan indultak útnak, majd a vállain állapodtak meg, egészen addig, míg nyelve bebocsátást nem kért a számba. Amint megéreztem ízét, a tarkójánál fogva húztam közelebb. a gyengéd és érzéki csókot felváltotta a vad erotikus tánc. testünk egymásnak préselődött, csak úgy ziláltunk , mint a ketten amikor levegő vétel miatt elváltunk egymástól. Tom mélyen a szemembe nézve kapkodott levegőért, de azért egy leheletnyi finom csókot még adott a számra. Majd magához ölelve vezetett be a házba.

Hát a napfelkeltét lekéstük, gondoltam magamban, de nem bántam.Ha hátralévő életem napfelkeltéi helyett ő csókol nem érdekel a napfelkelte.

-Kérsz kávét, vagy reggelit?


-Nem köszönöm.- Bújtam hozzá-inkább most hazamennék. Neked is aludnod kell. És rám is rám férne.

-Oké, akkor hazaviszlek!

-Ne..-nem tudtam, azt mondani, hogy nem kell, mert ismét egy csókkal hallgattatott el.Nem lesz ez így jó,gondoltam. De aztán minden gondolat kiszállt a fejemből, mikor a nyakamra tévedt. őrült lassan húzta végig nyelvét a nyakamon, egészen a kulcscsontomig, majd vissza. Nem bírtam, a tarkójánál a hajába markolva húztam vissza számra, hogy nyelvünk ismét eggyé forrjon. Ő sem tétlenkedett, a kezei megindultak a felsőm alatt fel egészen a gerincem vonalán, majd vissza. álltunk a nappaliba és ott csókoltuk egymást ahol értük.

Nagy nehezen sikerült a hormonjaimnak megálljt parancsolni. A csendet,csak a hangos fújtatásunk törte meg. Szegény Tomnak szemmel láthatóan nehéz volt a helyzete. Próbáltam oldani a feszültséget, hátulról öleltem át, hogy le tudjon csillapodni, és hogy hagyj higgye csak, hogy nem vettem belőle észre semmit.
-Most már hazamehetek, uram-búgtam bele a fülébe.

-Hát ha muszáj kisasszony, de csak akkor ha megígéri nekem , hogy este eljön hozzám és főzünk valami finomat közösen.

-Közösen?-húztam fel a szemöldököm.

-Persze, csak nem hiszed a konyhába is tökéletes vagyok-nevetett.

-Oké, de egy baj van. Nekem ma dolgoznom kell , szóval kilencnél előbb nem érek ide.

-Semmi baj, érted menjek?

-Nem, nem kell, idetalálok.


Nem tudtam lebeszélni róla, hogy jó nekem a taxi is, csak haza fuvarozott. váltottunk ismét egy elég szenvedélyesre sikeredett csókot, majd elhajtott.

Hulla fáradtan estem be az ágyba. Elvégre basszus reggel kilenc óra. 24 órája talpon vagyok. Nem is nagyon kellett várnom a jóleső sötétségre. Fél percen belül aludtam.