Döbbenetből döbbenetbe(38. fejezet)

-Tom megijesztesz, mit csináltál?.-eszméletlenül féltem, hogy még csak most jön a java, el nem tudtam képzelni mi lehet még ennél is rosszabb, mint ami most van, vagy egyáltalán mi lehet fontosabb.

-Hallgass végig, semmi rossz nem történt.Illetve igen, elpazaroltunk tizennyolc évet a boldogságunkra mert mind a ketten hülyék voltunk és féltünk megnyílni a másiknak. Én tegnap este megtanultam, hogy minden apró dolgot, érzést ,történést el kell hogy mondjak neked, ahhoz hogy tudd, mi zajlik bennem és hogy mi volt a múltam.

-Tom.-szóltam volna közbe , de leintett, fogalmam sem volt mit akar kihozni ebből az egészből.

-Tegnap, amíg te aludtál és én ezt a kis utazást szerveztem felmentem a padlásra a bőröndökért. -felállt és a csomagokhoz indult, majd egy dobozzal tért vissza. Elfehéredtem, de nem szóltam semmit. Most komolyan azokra a cuccokra lesz féltékeny, akkor tuti kiakadok.

-És ezeket találtam,

mondanom sem kell, a vér is meghűlt bennem, és érzések tömkelege cikázott bennem. Eve én el sem tudom mondani, hogy mennyire szeretlek és rettentően dühös vagyok, hogy ezeket nekem sosem mutattad meg, épp , hogy csak említetted, ha ezekkel a dolgokkal a kapcsolatunk elején találkozok, minden máshogy alakult volna. Még boldogabbak lennénk mint most. Mert én most is boldog vagyok kicsi.

-Tom, mi a picsára akarsz kilukadni!.-szóltam rá erélyesen. Teljesen összezavart és semmit nem értettem az egészből. Ha nem tudnám , hogy nem ivott, tuti azt hinném részeg.

-Eve,amikor először találkoztunk, olyan érzésem volt, mintha már láttalak volna, de aztán ráfogtam, biztos valamelyik újságban, vagy valami partin. Aztán amikor a civakodásod is és a temperamentumod is ismerős lett, akkor elhessegettem a gondolatot. Emlékszel mit meséltem neked életem első szerelméről. Hát te vagy az Eve, azok a dolgok a dobozban az én dolgaim. Én vagyok akit annyi ideig kerestél, és te vagy az akit annyi ideig kerestem. És igen, én vagyok a legboldogabb apuka a világon, hiszen van két gyönyörű lányom és egy nagyon okos vagány kisfiam is.Eve én el sem tudom mondani, mit éreztem amikor ezekre a kincsekre bukkantam. Leírhatatlan , hogy a sors csak egymás mellé sodort minket, és ezek után nem érdekel, hogy hogyan de nekünk egymás mellett van a helyünk. Bármit meg kell tudnunk oldani, hatalmas lehetőséget kaptunk az élettől.

Tom a végére zokogott én meg csak hápogtam mint néma kacsa az ólban. Némán folytak a könnyeim és istenemre mondom körülnéztem a szobába a kandi kamera után kutatva, de mikor újra Tomra siklott a tekintettem elsírtam magam. Zokogtam ahogy csak bírtam, miközben hangos kacajok hagyták el a tüdőmet. Kedvesembe kapaszkodva csak sírtam és nevettem, a lelkemből ezer pillangó repült ki, hogy jókedvre derítsen mindenkit. A testemet a hideg rázta, de bőröm mégis nyirkos volt az izzadástól.Kedvesem csak némán törölgette a könnyeimet az arcán büszke mosollyal.Hatalmába kerített a mámor, a szívem gomozdonyként dübörgött , a mellkasom ritmikus táncot járt. Egyetlen egy mondat visszhangzott a fejemben, az hogy én tudtam. Annyira éreztem az elején, de mindig elhessegettem én is a gondolatot, mert hát képtelenségnek tűnt. A csoda, a nagy betűs csoda történt meg velünk, ami számomra egyszerűen egyenlő magával az élettel.

-Nem is vagy annyira kiborulva.-hebegtem.

-Az már meg volt tegnap a padláson,de megérte.

-Nekem mondod, annyira tudtam, de soha nem mertem szóba hozni. Az elejétől fogva éreztem valami láthatatlan köteléket ami vonzott hozzád. Nem véletlenül mentem bele ebbe az egészbe. Egyszerűen éreztem, hogy te kellesz nekem. Tudod nagyon jól, hogy sem volt még komoly kapcsolatom rajtad kívül.

-Szeretlek.-súgta a nyakamba.

-Szeretlek.

Könnyinktől áztatott testünk hamar megtalálta a módját, hogy még jobban kifejezzük egymás iránt érzett szenvedélyes szerelmünket. Tom olyan hévvel esett nekem, hogy a lábaim feladták a szolgálatot, amint megéreztem bársonyos ujjait nőiességem ingerlése közben . Ajkaink egy percre sem engedték levegőhöz jutni a másikat, de nem is volt nekünk szükségünk, holmi levegőre. Ruháink szó szerint cafatokba kerültek le rólunk, hogy végre élvezhessük egymás minden porcikáját. Hatalmas erővel hajszoltuk egymást a beteljesülés felé, ami a hideg kövön ért minket utol. 

Egész éjjel vadul szerettük egymást, néha néha a lelkünket ért boldogságtól könnyekbe fulladva.