Az agyam filmként pergette le az elmúlt húsz évemet. Az érzéseim tized másodpercenként változnak, a mellkasom fel le emelkedik egyre erősebben és a torkomban a gombóc is egyre csak nő. Újra kamasz vagyok.....
Egy füstös kocsmában voltam aznap a srácokkal.Ugyebár a bátyáim felügyeletével mehettem csak bulizni, de hál istennek sosem korlátoztak. Elmosolyogtam magam az emlékre. Az egyik bokszban ültünk , mikor az ajtó felől hangos csilingelő nevetést hallottam, odanézve még a szívem is kihagyott egy ütemet. Egy hihetetlenül csodás teremtéssel néztem farkasszemet, aki kicsit spicces volt az alkoholtól, de a nevetése még a szemeinél is gyönyörűbb volt. Ott akkor azonnal szerelmes lettem. Egész éjjel szemeztünk, iszonyatos mennyiségű bátorító után végre hajnaltájt sikerült csak a közelébe férkőznöm.Egymáshoz simulva táncoltunk, nem is tudom, hogyan kötöttem ki a hotel szobájában. Amerikai lány volt és másnap utazott is haza, egész éjjel szerelmeskedtünk, és olyan szenvedéllyel szerettük egymást mintha az életünk múlna rajta.
Ám amikor felébredtem, az alkoholtól olyan másnapos voltam, hogy elmentem reggelit és kávét venni, mire visszaértem a lány eltűnt.
A padlón térdelve azt veszem észre , hogy zokogok, az emlékek hatására, de közben mosolygok. Megerőltetem magam és ismét az elmémbe kezdek kutakodni, sajnos emlékek nem jönnek elő, hiszen eltűnt, de az érzés most is itt szorítja a mellkasomat, mint akkor. Ugyan azt érzem, aztán bevillan egy kép, mikor Evet először megláttam a klubban, az a szempár , az a gyönyörű, de kacér nézés, a nevetése, és a felvágott nyelve és akkor egy újabb arc kúszik a szemeim elé. Zoé! A szám elé kapom a kezem, nem tudom eldönteni, sírjak vagy nevessek. Egyszerre vagyok , boldog, csalódott, döbbent, kétségbeesett, dühös, féltékeny, összetört, szerelmes és büszke. Nem tudom mit érzek. Mindent egyszerre.
A testem már rázkódik a zokogástól, miközben az arcomra kiült vigyort sem tudom letörölni.
A felismerés miszerint Eve az a lány akit annyi éven át kutattam, és hogy ő is mennyi ideig kutatott utánam, letaglóz. A legnagyobb örömöm viszont valami egészen más. Apa vagyok!Nem mintha nem lennék az, hiszen van egy gyönyörű lányom, és egy csodás fiam, de most már két gyönyörű lányom van . Számolgatok, meg hát a sztorit is ismerem, csakis én lehetek az. Aztán felnevetek. Zoé a lányom, a büszkeség amit ez irányba érzek nem ismer határokat.
Ha elég erőse és bátrak lettünk volna, hogy beavassuk egymást a múltunkba, ezek a dolgok már rég kiderültek volna.Mennyi boldogságtól fosztottuk meg egymást csak azért mert gyávák voltunk, csak azért mert önzőek és nem mertünk kitárulkozni. Mennyi szép dolgot nem tettünk meg , mert féltettük magunkat.Még attól az embertől is akivel az életünket készülünk leélni.
Haragszok magamra, haragszok Evere, mert nem mesélt többet, és amiért én sem faggattam. Fogalmam sincs most hogy mondjam el neki, hogy tudom, és főleg azután , mi lesz, hogy már megint elszúrtuk a dolgokat.
Úgy döntöttem, utazunk és majd ott kettesben elmondom neki. Addig magamban is megpróbálom rendezni, hiszen van egy lányom, akit eddig is a lányomként szerettem, de ez az érzés most leírhatatlan, nem hittem , hogy magától a tudattól képes az ember jobban szeretni, pedig de! A világ kevés lenne hozzá, hogy innentől elrángasson a csalásom mellől. Igen ők az én igazi családom. Hihetetlen, vajon az emberek miért nem hisznek a csodákban? hiszen létezik, én vagyok rá az élő példa. Mert mi ez ha nem csoda, a mi kis csodánk, Zoé, Tomyka és Rebeka! Az én életeim, meg persze Eve.
Pillanatok alatt hasít belém a fájdalom, hogy milyen könnyen elveszíthettem volna őket, mert megcsaltam Evet. Rájöttem, hogy a féligazságokkal nem oldok meg semmit, ki kell terítenünk minden piszkos lapunkat, ha azt akarjuk, hogy rendbe tegyük a kapcsolatunkat. Márpedig én azt akarom. Mindegy milyen áron, de sem Evet, sem Zoét, sem Tomyt sem Bekyt nem vagyok hajlandó elveszíteni a mi ostobaságunk miatt.
Azt a kis pöcsöt meg megölöm, ha még egyszer a feleségem közlébe mer menni.
Levittem a bőröndöket, majd a fürdőben rendbe szedtem magam, gyorsan bepakoltam az ikrek cuccait. Alig, hogy végeztem a pakolással anyósom meg is érkezett a gyerekekért. Felkeltettük őket, majd a mama szakértelmével átnéztük minden be van e csomagolva. Persze tomy nem is az én fiam lenne ha nem akadékoskodott volna.
-Apa, anya és te miért nem jöttök velünk?
-Mert mi most anyával elmegyünk egy kicsit pihenni, apa is meg anya is nagyon sokat dolgozott és most kicsit pihizni zeretnénk.-mondtam neki türelmesen mosolyogva.
-De hát velünk is pihenhettek.-jelentette ki sértődötten.
-Jaj, Tomy, de akkor nem tudnak szexizni.-szólt rá a huga, én meg köpni nyelni nem tudtam, a fejem tűz piros lett, az anyósom csak némán somolygott, hogy zavarba jöttem.
-Az szexeli, te lüke-vágott vissza Tomy
-Beky, Tomy -szóltam rájuk.-azt sem tudodjátok az mit jelent.
-De igen, elmentek kis tesót csinálni, a barátnőm szülei is elutaztak és utána Julynak lett kis tesója.
-Nyugodjatok meg! Nem lesz kis tesó, mi csak kicsit egymással akarunk lenni, mert apa picit keveset volt mostanában anyával.
-húú, akkor jó.-lélegzett fel Tomy-nem akarok egy nyivákoló kis húgit.
-Én, viszont igen, szóval hallgass, te bolond.-szólt rá Beky.
-Na , elég srácok, indulás, addig vitáztok itt, míg felkeltitek az anyát. Legyetek jók és fogadjatok szót a maminak és a papinak.
-Oké.Szia Apa!
-Sziasztok!
Miután elmentek, becsomagoltam a mi cuccunkat is és készítettem reggelit. Gondolom Eve marha másnapos lesz. Eszembe jutott a tegnapi látvány és belesajdult a szívem, ahogy széttett lábakkal a lába között Robbal fekszik a kanapén, elfogott a hányinger, ki is adtam magamból a mosdóban a WC fölé görnyedve. Épp végeztem amikor az apró lábak lépdeltek mellém. Felnéztem és Eve összetört képével találtam szembe magam. A szemei alatt sötét karikák, a haja szénaboglyához hasonlított. A szemfestéke elmosódott, de még így is gyönyörű volt. figyelmeztetnem kellett magamat, hogy ne gondoljak a tegnap estére.
-Szia.-szólt rekedten
-Szia, pillanat és jöhetsz is, csak megmosom a fogam. Lent várlak.-Próbáltam kedves hangot megütni, hogy érezze nem veszekedni akarok.
-Jó én is rendbe szedem magam.-A hangja erőtlen volt, de érezni lehetett rajta, mindent megtesz, hogy én ezt ne vegyem észre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése