A végső boldogság felé(39.fejezet)

 Nincs kijavítva, nézzétek nekem el, de aki várta olvassa, sok sok szeretettel.

Az átszeretkezett éjszaka és a körülöttünk mindig zajló élet miatt, majdnem este van mire magamhoz téretem. Körbenézve Tomot nem találtam sehol, így egy bögre kávéval a konyhába telepedtem le. Élvezettel szívtam  a  cigimet és iszogattam  az ébresztő nedűmet.

Az arcomra akaratlanul is kiült a boldogság vigyorom, de az agyam folyamatosan kattogott. A lelkem háborgott az érzelmek viharában, ahogy ott ültem, visszagondoltam honnan is jutottunk el idáig, persze a rossz emlékekre összerázkódtam. 

Próbáltam kizárni a múlt sötét felhőit, és csak a boldog percekre emlékezni, nem volt nehéz, hiszen bármi is történt , szeretem, és tudom, hogy lesznek még nehéz pillanataink, tudom, hogy nem lesz könnyű de együtt vagyunk és boldogok, mert olyan dolgot kaptunk az élettől amit meg kell becsülnünk. Felértünk az életünk hegyének a tetejére. Igen, vissza fogunk még egy párszor csúszni, de már soha nem kell a legaljáról megmásznunk a hegyet és főleg nem egyedül.

Hihetetlen érzések kerítenek hatalmába, ezerszer átbeszéltük az éjszaka folyamán, két szeretkezés között, hogy mit és hol rontunk el mindig. Igen, be kellett valljam, hogy egy kicsit elkapkodom a dolgokat és nem igazán kommunikálok. Ami a legfőbb baj forrása. Soha nem mondtam ki igazán Tomnak ha valami bántott vagy zavart, mindig nyeltem magamban és amikor megtelt a pohár azzal a bizonyos utolsó cseppel akkor viszont hatalmas cunamiként söpört végig rajtunk.Akkor jöttek az idióta kis alürjeim, amiket be kell valljak a filmekből tanultam.

Tom viszont végre beismerte, hogy az utóbbi időben teljesen belefelejtkezett a munkába és a srácokba, az utóbbi nem is lenne baj, de azért a gyerekeinknek semmi bajuk nem lesz, ha a szüleik egy kis időt egymásra is fordítanak.  Végül azért dűlőre jutottunk és hál istennek azt a sokkot is sikerült feldolgoznom, hogy Ő életem Ője.

Hazudok, nem sikerült feldolgoznom. pörgetem magamban az évekkel ezelőtt történteket és csak azon morfondírozok, hogy mit tettem én hogy ezt megérdemlem az élettől. Hihetetlennek, de mégis nagyon is valóságosnak hat az egész.

Ott ültem, a kislányos vigyorommal az arcomon és észre se vettem mikor két kéz fonódót körém. Szorosan ölelt magához, úgy mint aki soha nem akar elengedni. Nem kellett már beszélnünk, nem kellett már a szenvedélyünket bizonygatni, hiszen egész éjjel azt tettük. Egyszerűen csak ültünk és mosolyogtunk egymást ölelve. Sok év után először néztünk végig ágyban egy filmet, sok év után ettünk az ágyban és ami a legfontosabb , régen nevettünk ennyit. Jól esett hétköznapinak lenni, nem partikról hazaesett híres férjet látni. Tom végre olyan volt, mint egy igazi családfő. 

Fogalmam sincs miért, de nagyon hamar elaludtunk megint mind a ketten, valószínű az időeltolódás, és az érzelmi sokk is , de mondjuk az előző éjszakai ágytorna is előhozhatta belőlünk a Csipkerózsikát. Reggel megint egyedül ébredtem, ami bevallom kezdet zavarni, ezért  Tom keresésére indulok, hogy hangot is adjak természetesen ésszerűen nemtetszésemnek. Nem akarnék vitát, csak jól esett volna reggel mellette ébredni.

A frász jön rám attól, hogy megérzek egy kezet és egy puszit a nyakamon. Annyira elgondolkodtam, hogy észre se vettem, hogy Tom már mögöttem áll. A vállamat simogatva csókolja a nyakamat, majd a fülembe súg.

-Jó reggelt szerelmem!

-Szia.-kuncogok, mert csikiz ahogy a fülem mögött szaladgál a lehelete.-Már megint egyedül ébredtem!-játékosan durcásra változtatom a hangom.

-Sajnálom, de hívott a természet.-vissza akartam bújni, de addigra itt álltál, mint valami holtkoros a szoba közepén.-nevet fel.

-Téged akartalak megkeresni, de még nem is tértem magamhoz igazán.

-Jó, gyere igyunk egy kávét, és utána, mit szólnál , ha egy kicsit körülnéznénk a városban?

-Szuper!-Hál istennek, az évek alatt Tom körül csitult a felhajtás, az akkori tinik mára felnőttek és nem sikongatnak utána az utcán.-Kérek reggelit is.-jelentem ki határozottan, majd a fürdőbe vonulok.

Nagyon boldogan indul a reggel élvezem, hogy végre kiléphetek a kiskosztümből. Egy kényelmes farmerba , majd egy ingbe bújok, megfésülködöm, fogat mosom. Éppen , hogy egy kis halvány sminket kenek magamra, majd kiviharzok Tomhoz, az életmentő nikotin és kávéért. Na és persze a beígért reggelimért. Csacsogva , jókedvűen reggelizünk. Sikeresen el is húzzuk, majdnem tizenegy óra mire a nyakunkba vesszük a várost. Gyalog indulunk el az Andrássy úton, majd valahogy a Hősök terénél kötünk ki. Mivel gyönyörű őszi idő van, beülünk oltani a szomjunkat és ismét csipegetünk egy kis nassolni valót. Tom megkóstolja a már általam ismert rétest én viszont Rákóczi túróst eszem. A városliget felé sétálva a Vajdahunyad várát is megnézzük. Rengeteg fényképet készítünk. Már egész késő délután jár az idő, mikor röstelkedve jut eszembe, hogy a gyerekeket fel sem hívtuk. Tom gyorsan kiszámolja az időeltolódást és már tárcsázik is.

Hál istennek, minden rendben van az ikrekkel is és Zoé is jól van. Nagyon nehéz volt visszafogni magam a telefonban, hogy ne üvöltsem ki hogy Tom tényleg az apja, de a beszélgetésein során kedvesemmel úgy döntöttünk, ha hazamentünk személyesen közöljük a jó hírt mindenkivel. Őszintén szólva, kétlem, hogy elsőre sikerül őket meggyőznünk bizonyítékok nélkül, ezért is döntöttünk így. A hívások után, ismét egymásnak szenteljük minden figyelmünket és boldogan andalgunk visszafelé a szállodába. Tom persze megpendíti, hogy elmehetnénk valahova vacsorázni. Fogalmam sincs hova mehetnénk, így a hotel recepcióján kérünk információt. 

Egy nagyon kellemes kis vendéglőbe a Gundelbe irányítanak minket, amit a városliget felé sétálva észre se vettünk. Az este jól telik az étel ízletes a kiszolgálás kitűnő. 

-Eve, szerinted Kevin, hogy fog reagálni?-Nem értem a kérdést.

-Mihez? Hozzánk?-nézek értetlenül.

-Nem, hát Bobbyhoz!

-Most ezt úgy mondod, mintha tudnám miről beszélsz!-jegyzem meg halkan és várakozás teljesen, hogy hátha végre elmagyarázza.

-Eve, ha te és én akkor este. Akkor akkor este Cat és Bobby! Akkor...

-Ne folytasd, akkor-jegyzem meg humorosan, de mégis döbbenten. Hogy lehet, hogy ez eddig nekem még csak eszembe sem jutott.