A pihenésre szánt idő a végéhez közeledett. Utolsó Magyarországon töltött napunkon ki sem mozdultunk a szobánkból. Egész nap egymást szerettük, hol gyengéden ,szerelmesen becézgettük egymást, hol vágytól ködös tekintettel ,vadul mélyültünk el egymásban. Az elmúlt pár nap során, minden otthoninak sikerült apróbb, nagyobb ajándékokat beszereznünk, így este a reptérre, plusz három csomag kíséretében érkeztünk meg. Tom hősiesen cipelte, húzta vonta őket, majd mikor végre leadta őket a bejelentkezésnél, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amin persze én jót mulattam.
-Ne haragudj, de nem vicces.-tetette sértettségét.
-De, az-kacagtam tovább, most már azon is, ahogy durcizik.-Látnod kellett volna magadat. Azt hittem, sosem érsz oda velük.
-Na meg állj csak!.-fenyegetett meg kedvesem, de már mire kimondta éreztem édes ízét a számban.
-Ha ilyen a bünti sokszor leszek rossz!-incselkedtem.Elfenekelsz?-Olyan ártatlanul kérdeztem, igazából csak viccnek szántam, de ahogy Tomra néztem meglepődtem.
A szemei kikerekedtek, a levegő bennmaradt a tüdejében, majd nagyot nyelve végignézett rajtam. Hirtelen felkapta a fejét körbenézett és a mosdók irányába kezdett húzni.
-Befelé!-mutatott a női wc ajtajára.-Mindjárt megyek utánad!
-Neeeem Tom. Szó sem lehet róla!-ledöbbentem, most komolyan a reptér klotyóján akar dugni. Hihetetlen.
-De! Kellett neked incselkedni! Vállald a következményeit! Különben is, nem mered?
Na ,ez volt a varázsszó, én ne merném? Szó nélkül bevonultam a mosdóba.Fél perc sem telt bele, de már vadul szaggattuk egymásról lefelé a ruhákat. Meg kell mondjam, rövid, de annál eseménydúsabb együtlétet produkáltunk.
A repülő utat mind a ketten végig aludtuk, talán túl mélyen is, hiszen az utaskísérő ébresztett fel minket megint!Akár csak ide fele! Nagy nehezen, kómásan összeszedtük magunkat. A csomagokat meglátva összenéztünk és kitört belőlünk a nevetés. Ezer éve, nem nevettünk ennyit, mint az elmúlt egy hétben. Elosztottuk egymás között a csomagokat és taxiba szállva hazaérkeztünk.
A ház üresen várt minket. Az ikrek a mamánál, Zoé pedig ugye már a saját lakásában volt. Rossz volt így hazajönni, akkor tudatosodott bennem, hogy mennyire hiányoztak már a gyerekeim.
-Nem vagy fáradt?.-kérdeztem kedvesem.
-Nem, felhívom anyádat és átmegyek a gyerekekért.
-Jó én meg felhívnom Zoét és Catet is. El kell nekik mondanunk, minél előbb Tom!-néztem kedvesem szemébe komolyan.És akkor este kupaktanács!
-Oké, Cattal és Bobbyal, de estig nem akarok várni. Zoénak most azonnal el akarom mondani. Szóval menj át Tomért és Rebiért addig én felhívom Zoét, hogy átugrom. Szombat révén biztos otthon van.
-Én is veled akarok menni!-duzzogott, ami mondjuk érthető is.
-Jó, akkor megmondom mi legyen. Letusolunk, átöltözünk, elmegyünk Zoéhoz, és majd onnan elmegyünk a srácokért anyámhoz, jó?
-Tökéletes, imádlak.-és egy csók kíséretében fel is rohant zuhanyozni.
Iszonyatosan rám tört az izgalom, vajon Zoé mit fog szólni, és anyámék, és a nővérem, akivel az utóbbi hat hét évben alig beszéltem, mert folyton azzal csesztetett, hogy álomvilágban élek, amiért őt keresem. Hát megtaláltam! Alig várom, hogy az orruk alá dörgöljem. Tom végre végzett, de mikor lejött a konyhába és megláttam , majd meg pukkadtam a röhögéstől. Kedvesem, akire még a premiereken is alig tudunk normális ruhát ráerőltetni, ott állt előttem, ingben, nyakkendőben és zakóban. Az oké, hogy farmer volt rajta, de akkor is úgy festett, mint aki minimum tárgyalásra megy.
-Most mit röhögsz, nem jó? Vegyem fel az öltönynadrágot is.-nézett rám kétségbe esetten.
-Nem, isten ments!.-nevettem tovább-Miért öltöztél így ki?-kérdeztem két kuncogás között.
-Nem gondolod, hogy melegítőben fogom a lányom tudtára adni, hogy a lányom.
Na ezen még jobban elkezdtem nevetni, de közben , rettentően meg is hatódtam. A lányomnak, azt , hogy a lányom! Ez jó. Az azonban, hogy így izgul még jobb. Örültem, hogy ilyen komolyan veszi és őt is boldogsággal tölti el a tudat, hogy most már tényleg egy igazi nagy család lehetünk.
-Drágám, nagyon csinos vagy!-nyögtem ki végül.-csak meglepődtem, ennyi! Azért nevettem, ne haragudj!
-Semmi baj, már megszoktam, hogy mindig kiröhögsz, de mi lenne ha készülődnél röhögés helyett!
-Igen is főnök!-szalutáltam, majd felszaladtam én is összekészülődni.
Ha már kedvesem kiöltözött én is próbáltam hozzá öltözni. Egy egyszerű fekete testhez simuló nadrágot vettem fel, hozzá egy mélyen kivágott fehér inget fekete mellénnyel. Miután végre megtaláltam kedvenc fekete csizmámat készen is voltam. Egy leheletnyi smink és indultunk is. Tom alig bírta levenni rólam útközben a szemét.
-Nem lehet azon az ingen egy gombot még begombolni?.-kérdezte felháborodottan, miután a parkolóból kifele jövet két fickó is megbámult.
-Nincs rajta gomb!-jelentettem ki határozottan. Ne hogy már beszóljon, azért annyira nem kivágott a felsőm!
-Hol a kabátod?
-A kocsiban!
Lemondóan sóhajtott, és beletörődően kullogott mellettem, ám mikor felsikoltott, azt hittem infarktust kapok!
-Bassza meg! Virág? Ajándék? Valami? Neked meg kabát!!-olyan képet vágott, azt hittem elment az esze, a karomnál fogva húzott volna visszafelé, ha nem állítom meg. Két kezem közé fogtam az arcát és lassan tagoltan beszéltem neki.
-Tom, kicsim, nekem nem kell kabát, mert melegem van és kocsival jöttünk, szóval nem fogok megfázni, ha a dekoltázsom miatt izgulsz, nyugi, csak a tied, szeretlek! Az ajándékra meg a virágra pedig szintén semmi szükség, hiszen annál nagyobb ajándékot nem tudsz neki adni, hogy te vagy az apja! Nyugodj meg és menjünk, nem lesz semmi baj!
-Oké.-ennyi.
Az ajtó elé érve megint éreztem, hogy az inába száll a bátorsága, de megszorítottam a kezét és nyugtatólag rámosolyogtam. Nem értem mit hisztizik nyolc éve az élete része Zoénak, hat éve a nevén is van. Nem lehet semmi baj!
Zoé szó szerint kirobbanó jó kedvel nyitott nekünk ajtót , hál istennek egyedül volt. Nem akartam Kevin előtt mondani neki semmit. Kevinnek majd Cattől kell megtudnia, hogy van apja, sőt Catnek viszont tőlem kell megtudnia nem Kevintől. Megráztam a fejem, mert már magamat se tudtam követni.
-Szia!
-Szia Anya, Szia Apa! .-ölelt meg minket Zoé, gyertek beljebb.
-Köszi, mi a helyzet kicsim, Kevin?-próbáltam érdeklődni, hogy mennyi időnk van hármasban, de Zoé csak zavartan motyogott valamit az orra alatt, ami roppant gyanús lett nekem!
Zoé itallal és étellel kínált minket, de mi hárítottuk, Tom úgy ficánkolt mellettem, mint valami türelmetlen gyerek, de amint Zoéra néztem, ledermedtem. Olyan egyformák voltak. Nem külsőre, de ugyan úgy ficánkoltak mind a ketten.
-Mondanom kell valamit Apa!
-Mondanunk Kell valamit Kicsim! Én csak mosolyogva néztem ahogy egyszerre szólaltak meg. Tom persze átadta az elsőbbséget Zoénak, hogy mondja csak ő előbb. Zoé felállt és idegesen fel alá kezdett el mászkálni, ami engem egyre jobban nyugtalanított. Már épp kérdezni akartam, hogy talán beteg, amikor végre megszólalt.
-Terhes vagyok!
-Mi?-Pattantam fel örömömben, Zoéból meg feltört a megkönnyebbült zokogás. Egymást ölelve könnyekig hatva mosolyogtam Nagylányomra. Tomra pillantva azt hittem mentőt kell hívni. Fal fehér volt és csak hápogott mint valami kacsa. Ideje volt átvennem a beszélgetés irányítását.
-Apád nagyon boldog, csak most meglepte, hogy nagypapát csinálsz belőle ilyen fiatalon, de hát ez van. Kicsim, viszont most nekünk kell mondanunk valamit. Kérlek ülj le és ne izgasd fel magad, a te állapotodban, most nem szabad, de el kell mondanunk, mert már Apád nem bír magával.
-Tom.-böktem oldalba kedvesemet, aki még mindig úgy nézett a lányára, mint ha az űrből jött volna.Szívem szerint felnevettem volna az ábrázatán. Ismerem, tuti most képzeli el, hogy tekeri ki Kevin nyakát.
-Igen, persze, bocsánat-dadogta- Ne haragudj! Zoé, kicsim én nagyon örülök, hogy babát vársz, csak megleptél.
Tom végre felállt és megölelte nagyobbik lányát.
-Mit szeretnétek mondani? Ugye nincs baj? Remélem mindent megbeszéltetek?-mosolygott kedvesen Zoé.
-Nincs baj kicsim, csak az van, hogy én vagyok az Apád!-Tom olyan büszkén mondta, hogy majdnem elsírtam magam.
-Tudom Apa, de ezt most miért mondod? Soha nem éreztettem veled, hogy ez nem így van!-nézett rám kérdőn Zoé miközben az apjához beszélt.
-Azért mondom kicsim, mert tényleg én vagyok az apád!
Muszáj volt ismét beleszólnom, hogy Zoé értse.
-Zoé, emlékszel a nyakláncra és a pólóra?-kérdeztem lágyan.
-Igen!
-Tom megtalálta a padláson és kiderült, hogy az az övé.-próbáltam a hangomba szívem minden szeretetét és boldogságát beleadni, hogy értse. Értette!
Zoé, csak hallgatott, mi meg már kezdtünk megijedni, hogy talán rosszul van, amikor végre megszólalt.
-Tudtam! Éreztem, de sosem mertem szóba hozni. Egyszer, még mikor nem is jártál anyával, kutattam utánad a neten. Akkoriban minden tini érted volt oda-Zoé grimaszán elnevettem magam-és találtam egy fiatalkori képet, amin ez a bizonyos póló volt rajtad, és a nyakadban a nyaklánc. De nem mertem anyának szólni.
-Hát , most már mindegy kicsim, a lényeg, hogy itt vagyok!
Zoé bombaként robbant az apja karjaiba.Könnyek, nevetés, és elégedettség töltötte ki a nap hátralévő részét akár merre mentünk. Csacsogások közepette indultunk el az ikrekért.
Anyáméknál sem volt különb a helyzet, senki nem akarta elsőre felfogni, hogy mit is akarunk mondani. De miután, mindent háromszor elmagyaráztunk sikerült felfogniuk. Azért sajnáltam őket, alig ocsúdtak fel az egyik meglepetéstől, sokkot kaptak a másiktól. Zoé terhességének a híre be kell valljam engem is meglepett, sőt kicsit még talán kétségbe is ejtett, de mit volt mit tenni, majd túl tesszük magunkat azon, hogy fiatalon nagymamát és nagypapát csinálnak belőlünk. Mint utóbb kiderült Kevin pont azért nem volt otthon, ugyanis előre rettegett Tom reakciójától.Később persze csatlakozott, hozzánk, de akkor már otthon vártuk Catet és Bobbyt. Caték már tudtak a babáról és ők támogatták a fiatalokat- Zoéval cinkos pillantásokkal konstatáltuk, ahogy Tom a vejével az esküvő fontosságáról papol, ugyanis a fiatalok a fejükbe vették, hogy ők ugyan össze nem házasodnak, mert az olyan maradi. Hát, mit ne mondjak, nem örültem, sem én, sem Tom. Én próbáltam nem beleszólni az életükbe, Tom pedig próbált hatni rájuk, sikertelenül.Már épp a desszertet vette ki Zoé a sütőből, amikor megjelentek a vendégeink.
A vacsora isteni volt, jókat nevettünk és iszogattunk, majd Tom eltűnt egy pillanatra, és egy dobozzal a kezében jött vissza. Én persze rögtön tudtam mi van benne, áldottam is az eszét, hogy most megkönnyíti a helyzetünket így majd talán, nem kell háromszor elismételnünk, itt is a dolgokat.
Lerakta a dobozt Cat elé aki értetlenül nézett, hol rám, hol Tomra.
-Nyisd ki Cat kérlek ezt a dobozt!.-szólt kedvesen Tom barátnémnak, aki szó nélkül teljesítette a dogát, majd meglepődve konstatálta a dobozban a pólót és a nyakláncot.
-Tom, mi van ezekkel. Ez Eve holmija!-barátnőm, úgy nézett Tomra mint valami anyagyilkosra, hogy elő mert hozakodni Kevin és Bobby előtt ezzel a témával, de Tom gyorsan reagált.
-Nem Cat, ez nem Eve holmija, hanem az enyém!
Cat szó nélkül felállt és kiment a teraszra rágyújtani. El sem tudtuk képzelni, hogy mi lehet, miért nem örül velünk, hiszen Tom a gyermekem apja, és nem hiszem, hogy nem esik le neki, hogy akkor Ő is megtalálta azt akit egész eddigi életében próbált elfelejteni. Bobby utána akart menni, de megkértem had menjek én .
-Cat, mi a baj?-simítottam meg a hátát.
-Semmi. Örülök, hogy boldog vagy! Bocsánat, csak irigykedem.-látszott rajta, hogy szégyelli magát, amiért irigy most a boldogságomra. Ezek szerint nem esett le neki, hogy mi a lényege a dolognak.
-Cat, nem érted a dolog lényegét, akkor este én Robbal voltam....-néztem rá jelentőségteljesen
-Értem, de...-kopp, leesett, a levegő bennrekedt a mellkasában a füst amit a nikotin okozott vágtatott fel a légcsövén , majd köhögése átalakult nevetésé, nevetése sírássá, és ez így felváltva folytatódott. Nagy nehezen sikerült belé lelket öntenem, mire a vigyorától alig lehetett látni az arcát.
-Akkor Bobby?-kérdezte mosolyogva
-Igen, Bobby!
-Húú, baszki, kell valami erős.-röhögött.Eve, kérlek had tréfáljam meg!
-Hogyan?-kérdeztem, de máris mosolyogtam. Cat tréfáit imádtam.
-Majd meglátod.
Hát megláttam. A mosolygós barátnőm arca pillanatok alatt dühös , féltékeny őrülté változott , amint beértünk a konyhába. Azonnal Bobbyhoz fordult és már jött is a szóáradat.
-Hogy tehetted, felcsináltál, egy fiatal lányt tinikorodba és nekem erről elfelejtettél szólni?
Bobby szegény csak kapkodta a fejét, hol rám, hol Tomra nézett segélykérően, de mi persze nem segíthettünk. Én alig bírtam visszafogni a röhögésemet, mert Tom is engem figyelt értetlenül.
-Én nem csináltam fel, még soha senkit!-mondta a megszeppent Bobby.-Kicsim, mi a baj?Nem értek semmit!
-Megmondom én mi a baj Bobby .Az , hogy Tom felcsinálta Evet és Zoé a lányuk!A közös lányuk-olyan éllel nyomta meg a közös szót, hogy ha ezek után Bobbynak nem esik le a dolog félő, hogy azon Cat nagyon meg fog sértődni, de hál istennek nem így lett. Kavin és Bobby egyszerre hördültek fel, majd farkas szemet néztek egymással, néha néha az én harcias barátnőmre pillantva, akinek szép lassan, de biztosan, egyre nagyobb lett a mosoly az arcán. Végül mind a hárman egy hatalmas ölelésben forrtak össze.
Mondanom sem kell, hogy ennyi megrázkódtatás után micsoda esténk volt. A felfordulás, ami a lakásban uralkodott, háborús csatatérhez volt hasonlítható.Ettünk , iszogattunk, nevetgéltünk, mint egy boldog nagy család.Az ikrek alig értettek az egészből valamit, de érezték, hogy szeretet és boldogság veszi őket körbe. Békés szép esténk volt csak Bobby beszólásakor tört meg picit az idill.
-Tom, mit szólsz hozzá, hogy a fiam, felcsinálta a lányodat és most nagypapi lesz belőlünk? A vér is meghűlt bennem, sőt az egész szobára ráült a vihar előtti csend. Épp kifújtam volna a levegőt, hogy közbeszóljak amikor a két hülye, mert már nem tudok mit mondani rájuk, hangos röhögésbe törtek ki. Ennyit jelent pár sör a pasiknál.
.
Fáradtan és boldogan néztem a plafonon az ablakon keresztül beszűrődő fényjátékot. A lelkem és a szívem végre egy darabban volt. Az életem a helyére került. Immár nem kell démonokkal, rossz emlékekkel küzdenem, nem kell azon aggódnom, hogy mit rontottam el. Semmi más nem kell , mindenem meg van amire valaha is vágytam. Szerelem, Szeretet, Gyengédség, Boldogság, Egészség, Család, Erő.
Erőt amiért megmásztam a Hegyet!
